2007. április 13. | 14:58
Életveszélyes a Nagylak felé vezető 43-as út
Életveszélyessé vált a Nagylak felé vezető 43-as főközlekedési út; a határőrség adatai alapján egy év alatt 300 százalékkal nőtt a járműforgalom a határátkelőnél, amely megnehezíti az út menti falvakban élők életét - mondta a Csongrád megyei Apátfalva polgármestere.

Varga Péter közölte: a 300 százalékos forgalomnövekedés, amelyet idén márciusban regisztráltak 81 ezer személy- és 69 ezer tehergépjárművet jelent. Apátfalva hét kilométerre van az átkelőtől és az átkelőhöz vezető 43-as út a falun keresztül megy.

Ez a forgalom, amely 140 ezer járművet jelent havi szinten, a településen zúdul keresztül - mutatott rá.

Hangsúlyozta: a Makó felől bevezető útszakasz is a település szívébe vezeti be a forgalmat, miközben a közlekedési morál "finoman szólva sem túlságosan jogkövető". A kamionok, amelyek külterületen 90 kilométeres sebességgel közlekednek, gyakorlatilag alig lassítanak és 70-80 kilométer per órás sebességgel hajtanak be a faluba.

Az átmenő forgalom a 43-as út menti falvakban élőknek nem ismeretlen, de egy éven belül ekkora növekedéshez nem lehet hozzászokni. Ráadásul a határőrség szerint a nyáron még tovább, becslések szerint 30-40 százalékkal nőhet a forgalom.

A szomszédos Ferencszállásról már olyan információk érkeznek, hogy lakói, akik ezt már elviselhetetlennek tartják, adott esetben még forgalomlassító demonstrációra is hajlandók, bár ez nem megoldás a problémára - tájékoztatott.

Véleménye szerint a megoldás az út kezelője, a Magyar Közút Kht. kezében van. A 43-as Főközlekedési út Területfejlesztési Önkormányzati Társulás tagjai, azaz Klárafalva, Ferencszállás, Makó, Kiszombor, Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak vezetői mindent megtesznek azért, hogy jó belátásra bírja a társaságot, hogy végezzék el azokat a forgalomlassító beruházásokat, amelyeket Makón, Magyarcsanádon és Deszken is megtettek - emelte ki.



 STOP
Forrás: STOP/MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?