2007. augusztus 27. | 12:05
Szaporodnak a gárdák: magyar, bohóc és ellen

Legközelebb fehérruhások is lesznek

Mindenhol ott lesznek, ahol a Magyar Gárda megjelenik, s fehér ruhában, némán demonstrálnak a józan ész mellett. Még titkolják, de már készítik a bírósági bejegyzéshez szükséges dokumentumokat azok a civilek, aki történelemtanításra és a békepárti szellemiség terjesztésére vállalkoznak - a Magyar Gárdával szemben.

"Könyörgöm, csak az ellengárda kifejezést ne használja" - kérte a STOP munkatársától a csak nevének monogramját vállaló hölgy, aki kiszivárogtatta a pacifista kezdeményezést. K. I. elmondta, mindenfajta megfélemlítést, politikai köntösbe bújtatott fenyegetőzést, és előítéletes megközelítést elutasító pacifista egyesületet kívánnak engedélyeztetni. A tagok között számos egészségügyi dolgozó és speciális mentős is lesz, de pedagógusok és mérnökök szintén jelezték már szerepvállalásukat az anti-militáns szervezetbe. Ott lesznek mindenütt, ahol a Magyar Gárda nyilvánosan megjelenik, s tetőtől-talpig fehér ruhában, némán demonstrálnak a "józan ész nevében".

"Nem éreztetünk gyűlöletet, megvetést senkivel szemben, de szorongásainkat nem hallgatjuk el, beleértve mindenfajta diszkriminációt, akár csak beszédben megnyilvánuló előítéletességet is" - tudatta a szervező. Történelmi példákkal átszőtt, a rasszizmust, idegengyűlöletet, antiszemitizmust s bármely politikai, pszichés és fizikálisan megnyilvánuló erőszakot elemző, ismertető előadásokat, rendezvényeket kívánnak menedzselni, hogy felhívják a figyelmet a jelenkor szeretetlenségére, illetve agresszivitására.

Az alapító szerint, éppen azért hívnak soraikba segélymunkásokat, hogy ha a Magyar Gárda humanitárius segítségnyújtásra vállalkozna, választási alternatívát jeleníthessenek meg a bajba jutott emberek, és a kármentésre hivatott, önkéntesekkel együttműködő hivatásos állami szervezetek számára. Kérdésünkre K. I. leszögezte: párt-, illetve politika semleges egyesületet kívánnak létrehozni, tehát pusztán tevékenységi alapon pályáznak majd, főként külföldi forrásokért, ezzel is demonstrálva semlegességüket.

Egyelőre feloldhatatlan dilemmának tűnik, hogy mi a jobb megoldás, a megfelelő attitűd, véli Szomszéd Orsolya politológus, aki szerint egy ilyen "ellengárda" fordított hatást érhet el. Nehéz eldönteni, hogy hol van az a határ, amit átlépve, a válaszlépés az azt kiváltó elsődleges akciót erősíti, hiszen napirenden tartja a médiában, a közéletben.

Az elemző szerint a hangsúlyokra kell kínos gonddal ügyelni, s arra, hogy a helyén kezeljék az ügyet, melyre reagálva kezdeményeznek.

-Nyilván fel kell szólalni, meg kell jeleníteni az ellenvéleményt, de az talán megfontolandó, hogy milyen súlyt kap, esetünkben a Magyar Gárda azzal, ha ellengárdát hoznak létre, még ha békés célokkal is - mondja a politológus.


Szerző: NPZ   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?