2009. február 09. | 16:50
Cozma-gyilkosság: megtudtuk, mi áll a háttérben - elképesztő részletek! Sztojkát hamarabb engedték ki a börtönből

Helyszín a nyombiztosítás után
Fotó: STOP/Szokolay László

A STOP neve elhallgatásukat kérő forrásokból úgy értesült, a veszprémi gyilkosság három gyanúsítottja közül kettő - köztük Sztojka Iván - nemrég hamarabb szabadult a börtönből, büntetésüket ugyanis jó magaviseletük miatt harmadolták. Más források szerint Sztojka jobban jár ha a rendőrök kapják el, ugyanis már a szerbek is a nyomában vannak.

A veszprémi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottja a STOP információi szerint nemrég szabadult a börtönből: büntetését jó magaviselete miatt harmadolták, vagyis csak a kiszabott idő kétharmadát kellett letöltenie, a fennmaradó egyharmadot elengedték.

Az illetékes hatóságok ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták. Váradi Piroska, a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetője elmondta: az igaz, hogy az elkövetők többszörösen büntetett előéletűek. Azt viszont nem tudja megmondani, hogy mostanában engedték volna őket ki a börtönből.

Hallgatásba burkolózott a témával kapcsolatban a Büntetés-végrehajtási Szervezet sajtóreferense, Kovács Krisztina is. Mint elmondta, ez egy olyan információ, amit nem adhatnak ki. A magyar jog szerint ugyanis a büntetett előéletre vonatkozó adatok "szenzitív" adatok, amik csak akkor kezelhetők - hozhatók nyilvánosságra -, ha az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul.

Erődemonstrációt tartottak

Informátoraink a büntetések harmadolásának említése mellett elmondták: a sajtóban eddig megjelentekkel ellentétben a kérdéses éjszakán a feltételezett tettesek nem buliztak, hanem erődemonstrációt tartottak. Sztojkáék ugyanis a Balaton déli partján tevékenykedő enyingi bűnözőcsoporthoz tartoznak, akik most terjeszkedésbe kezdtek. A pincérnő megverésével pedig azt akarták megmutatni, hogy mi történik akkor, ha a tulajdonos nem fizet védelmi pénzt. Ekkor avatkoztak közbe Cozmáék, akik mit sem sejthettek a verekedés hátteréről. Úgy tudjuk, a pincérnő verése közben előbb Cozma lépett oda a randalírozókhoz, majd mikor kezdett elmérgesedni a helyzet - társuk védelmében - Sesum és Pesic is csatlakozott. Információink szerint a szórakozóhely dolgozói közül senki sem hívta a rendőrség számát.

Derzsy Péter, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője az Inforádiónak arról számolt be: a tettesek saját társaságukból kiválva követték el a bűncselekményt. Vagyis a 15 fős banda többi tagja csendben, "ártatlanul" nézte a történteket. Mivel ez elég életszerűtlenül hangzik, megpróbáltuk elérni Derzsy Pétert további magyarázatért, ám titkárságától azt a választ kaptuk, hogy az osztályvezető házon kívül van, így nem tud nyilatkozni. Derzsy ma délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette: videófelvétel bizonyítja, hogy Raffael szúrta mellkason a kézilabdázót.

Jobban jár, ha a rendőrök kapják el?

A rendőrség egyébként nagy erőkkel keresi Sztojkát, aki feltételezésük szerint még mindig Magyarországon tartózkodik. A gyanúsított elfogására külön nyomozócsoport alakult. A magyar rendőrség délelőtt arra kérte a lakosságot, hogy bármit is tudnak a gyanúsított hollétéről, hívják a 107-es vagy 112-es segélyvonalat, vagy a Veszprém megyei főkapitányságot.

Szintén egy neve elhallgatását kérő forrásból a STOP úgy értesült, hogy Sztojka sokkal jobban jár, ha a rendőrök kapják el. A szerbek ugyanis nem fogják annyiban hagyni a dolgot, és már készülnek a bosszúállásra. Amint arról a STOP korábban beszámolt: Zsarko Sesum Szerbiában élő édesapja Arkan parancsnok volt harcosaiból háromszáz embert toborzott, hogy Magyarországon álljon bosszút a fián elkövetett gaztettekért. Az apa egyébként egy testőr cég tulajdonosa. A rendőrök nem erősítették meg ezt az értesülést, viszont más - nevük elhallgatását kérő forrásokból - úgy tudjuk, a fent említett zsoldosok már Magyarországon vannak és mindenképp le akarnak számolni azzal az enyingi bűnözői körrel melynek Raffael és Sztojka is a tagjai. Információink szerint ez a csoport mintegy 100-150 főt számlál.

Nem ez volt az első eset - a cikk folytatódik, lapozzon!




Szerző: STOP információ   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP
Forrás: STOP/MTI












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?