2009. november 17. | 11:51
Háborút indítanak a biciklisek ellen az autósok?

Kerékpáremelők a Hősök terén

Két szervezet bíróság elé vinné a Múzeum körúton létesített biciklisávok ügyét. Szerintük a biciklisek ráerőszakolták a fővárosra akaratukat, noha az "ő szakértőik" szerint az átalakított Kálvin téren keresztül a Szabadság hídhoz vezető körúton teljesen értelmetlen az amúgy is túlterhelt és elavult úthálózatot szétdarabolni, és "senki más által nem használható, kihasználatlan kerékpárutakra kisajátítani".

"Minden egyes megszüntetett parkolóhely, minden méternyi gépjárműforgalomból kivont közlekedési út forgalmi dugókat, torlódásokat és ezzel légszennyezettséget generál az amúgy is túlterhelt, évtizedek óta alig fejlesztett budapesti utakon - adott többszörösen kifacsart választ két szervezet, a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete és az Emberibb Parkolásért Mozgalom arra, hogy miért tartják rossznak a körúton létesített bicikli utakat. A fővárosi közlekedési dugókat nem az autók létszámával, hanem a bicikliutak meglétével magyarázó szervezet képviselői a bírósághoz fordulnak, mert szerintük a felújított kis körúton a biciklisávot az autók elől vették el, olvasható az ingatlanmagazin.com-on.

A szervezetek állítják, hogy a kerékpár járműnek minősül, ezért bármelyik közúton közlekedhet, "teljesen értelmetlen az amúgy is túlterhelt és elavult úthálózatot szétdarabolni, és senki más által nem használható, kihasználatlan kerékpárutakra kisajátítani". Szerintük a körút felújításának tervezése idején kerékpáros szervezetek rákényszerítették akaratukat a fővárosra. "1991 óta a városvezetés 1685 millió forintot költött a kerékpárosok által alig használt kerékpárutakra. Mindezt úgy, hogy nem volt pénz P+R parkolókra, a BKV finanszírozására, a város tisztaságára" - írja közleményében a szervezet.

A kerékpáros szervezetek még csak reagálni sem voltak hajlandóak a felvetésre. Az egyik vezetőjük a STOPnak nevetségesnek nevezte a szervezeteket és céljaikat is. A biciklis szervezetek évente kétszer tartanak felvonulást Budapest utcáin, amikor több tízezren vonulnak végig a városon. A most bírósághoz forduló szervezetek korábban ez ellen is felszólaltak.


Szerző: Bohus Péter   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?