2010. március 11. | 18:26
Az MSZP változtatna családtámogatási rendszerén
Változtatna a családtámogatás rendszerén az MSZP, ha kormányra kerül - tudta meg a távirari iroda szocialista forrásból csütörtökön. Az MSZP egyebek mellett négy vagy annál több gyermek esetén a családi pótlékot adókedvezmény formájában juttatná el a családokhoz.

A szocialisták eddigi vállalásaik közé beemelik a családtámogatási rendszer újragondolását, úgy, hogy az "új, méltányosabb" családtámogatási rendszerben érvényesüljön a szülő felelőssége és az egyén anyagi teherbíró képessége.

Az MTI információi szerint az átalakítás célja, hogy az új rendszer azokat támogassa a több gyermek vállalásában, akik a közösség, az állam által biztosított segítségen túl maguk is tudnak tenni egy gyermek felneveléséért, megfelelő iskoláztatásáért.

Az MSZP azt vállalja, hogy ha kormányra kerül, akkor négy, vagy annál több gyermek esetén a családi pótlék jövedelemalapú családi támogatás formájában, azaz adókedvezményként lesz igénybe vehető.

A szocialisták úgy vélik, hogy családtámogatás rendszere a minimálbér környékén lévők számára is biztosítja a jelenlegi szintű támogatást.

Azokban a családoknál, ahol mindkét szülő elveszíti a munkáját, ott az egyik szülőnek az Út a munkához program keretében az MSZP egész éves közmunka-lehetőséget biztosítana; az így szerzett jövedelemmel ők is részesülhetnének az adókedvezményen keresztül kifizetett családi támogatásban.

Az új rendszert fokozatosan vezetnék be a szocialisták, azaz az már csak azokra a családokra vonatkozna, akik ezt követően vállalnak négy vagy több gyereket.

Az MSZP célja, hogy minden gyerek minél több osztályt végezzen el, ezért a családi pótlék összege a középiskolai osztályok számával együtt nőne, azaz az első 8 osztály elvégzéséig kapná meg a szülő a jelenlegivel megegyező alapösszeget, majd a gyermek továbbtanulása esetén minden elvégzett osztály után emeltebb összeget, ezzel is ellentételezve a folyamatosan növekvő költségeket.

Az MSZP azért alakítaná át a jelenlegi rendszert, mert az szerintük nem igazságos: olyanokat is hozzásegít a közösség támogatásához, akik ezzel a lehetőséggel nem pusztán élnek, hanem visszaélnek; a mai rendszer "gyermekvállalás-biznisszé", a megélhetés szinte kizárólagos forrásává válhat.

A szocialisták szerint ez az ellentmondás jó ürügyet ad a szélsőjobbnak, hogy jogos társadalmi elégedetlenségekre, valós hétköznapi kérdésekre tetszetős, de rossz és veszélyes válaszokat adjon.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 21 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?