2010. május 19. | 08:16
"Válság? Milyen válság?" 42 milliárd az OTP negyedéves nyeresége
Az OTP Bankcsoport az első negyedévben 42,4 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami több mint duplája az előző negyedévinek, 1 százalékkal magasabb a tavalyi első negyedévinél, és meghaladja az elemzői várakozásokat - tette közzé a bank szerdán publikált gyorsjelentésében.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint az adózás előtti profit negyedéves szinten 120 százalékkal, 54,2 milliárd forintra javult.

Az idei évre a menedzsment a kockázati költségek, illetve a működési környezet alakulásával kapcsolatos bizonytalanságok miatt nem adott ki eredmény-előrejelzést.

Az év hátralévő részében az adózott eredmény alakulására az üzleti aktivitás változása mellett a hitelportfóliók minősége lesz meghatározó befolyással a jelentés szerint.

A konszolidált eredmény fő összetevői közül a nettó kamateredmény éves szinten 10 százalékkal, az előző negyedévhez képest 7 százalékkal csökkent, és 152,8 milliárd forintot tett ki, a nettó kamatmarzs az egy évvel korábbi 6,59, majd tavalyi negyedévi 6,23 százalékról 6 százalékra szűkült.

A konszolidált működési költség 83,3 milliárd forintot tett ki, mind éves, mind negyedéves bázison jelentősen csökkent (3, illetve 12 százalékkal). A kiadás/bevétel mutató (43,3 százalék) éves szinten ugyan 0,6 százalékponttal nőtt, az elmúlt három hónapban azonban 3,7 százalékponttal javult.

A hitel- és egyéb kockázati költségek 55,1 milliárd forintos összege meghaladta a bázisidőszakét (51,6 milliárd forint), ám jelentősen elmaradt a az előző negyedévitől (82,2 milliárd forint). A problémás portfólió céltartalékkal való fedezettsége az előző negyedévhez képest 2,2 százalékponttal, 75,8 százalékra javult.

A konszolidált mérlegfőösszeg március végén 9.526,7 milliárd forintot tett ki, az egy évvel korábbihoz képest 6, az előző negyedévhez képest 2 százalékkal csökkent.

Az OTP Csoport IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutatója március végén 17,5 százalék volt, az OTP Bank egyedi mutatója pedig 17,6 százalék. A bank április 29-én az EBRD-nél kezdeményezte a 200 millió eurós alárendelt kölcsöntőke-megállapodás felmondását.

A bankcsoport portfóliójában 1,9 millió eurónyi 2011-ben lejáró görög állampapír van. A csoport teljes görög, portugál, olasz és spanyol kitettsége 10 millió euró - derül ki a jelentésből.

A konszolidált eszközarányos nyereség (ROA) 1,7-ről 1,8 százalékra emelkedett, míg a tőkearányos nyereség (ROE) 15,4-ről 14 százalékra mérséklődött a tavalyi első negyedévhez képest. Az egy részvényre jutó negyedéves eredmény (hígított EPS) 157 forint, míg egy évvel korábban 167 forint volt.

A bankcsoport profitjának oroszlánrésze a magyarországi tevékenységből származott.

Az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) adózott nyeresége 40,3 milliárd forint volt az első negyedévben, az egy évvel korábbinál 1 százalékkal kisebb, az előző negyedévinél 3 százalékkal magasabb. A kockázati költség 17 milliárd forint volt. A nettó kamateredmény éves szinten 8, az elmúlt negyedévben pedig 11 százalékkal esett vissza, a nettó kamatmarzs 5,40 százalékra mérséklődött.

A hitelállomány itthon árfolyamszűrten éves szinten egy százalékkal nőtt, az előző negyedévhez képest pedig stagnált. Az éves növekedés elsősorban a vállalati hitelezésnek köszönhető. A hitelportfólió minősége egyenletes ütemben romlott, a 90 napon túl nem fizető hitelek aránya március végén elérte a 8 százalékot. A vállalkozói hitelek romlottak erőteljesebben. Az adósvédelmi program a lakossági portfólió 5,1 százalékát érintette.

A hazai betétállomány növekedése elsősorban a vállalati (+10 százalék) és az önkormányzati (+17 százalék) betétek jó teljesítményének köszönhető. A nettó hitel/betét + retail kötvény mutató értéke az elmúlt 12 hónapban 15 százalékponttal, 84 százalékra mérséklődött.

A hazai leányvállalatok közül a Merkantil Csoport az 1,8 milliárd forintos előző negyedévi veszteséggel szemben 2010 első negyedévében közel 0,3 milliárd forintos adózott eredményt realizált.

Az OTP Alapkezelő 1,7 milliárd forintos adózott eredménye éves szinten 39, az előző negyedévhez képest 20 százalékos javulást tükröz.

A külföldi leánybankok közül továbbra is a DSK Bank termeli a legnagyobb nyereséget, az első negyedévben realizált 4,6 milliárd forintos profit éves szinten 38, az előző negyedévhez képest 37 százalékos visszaesése a jelentősen növekvő hitelkockázati költségeknek tulajdonítható.

Oroszországban egy jelentős egyedi céltartalékképzés miatt az adózott eredmény az előző negyedévhez képest 31 százalékkal, 1,2 milliárd forintra csökkent, e nélkül az OTP Bank Russia adózott eredménye mintegy 4,7 milliárd forint lett volna. Éves szinten 283 százalékos a javulás.

Az ukrán leánybank az előző negyedévi 14,4 milliárd forint veszteség után minimális profitot (169 millió forint) realizált, a hitelkockázati költség (8,4 milliárd forint) továbbra is magas, de jelentősen csökkent.

A horvát leánybank 0,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el, ami 27 százalékkal marad alatta az előző negyedévinek, és 38 százalékkal az egy évvel korábbinak.

A román leánybank nullszaldós volt az előző negyedévi 384 millió forintos nyereség és az egy évvel korábbi 725 millió forint veszteség után.

A szlovák és a szerb leánybank veszteséges volt (181 millió, illetve 595 millió forint).

A montenegrói leánybank 6,6 milliárd forintos veszteséget realizált a portfólió további jelentős romlása miatt.

Az OTP papírok a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak, a keddi kereskedést 6.420 forinton zárták. Az elmúlt 52 hét során a részvény legalacsonyabb árfolyama 2.992 forint, a
legmagasabb 7.400 forint volt.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?