Bemutató: Dacia Lodgy - Nagy család, kompromisszumok nélkül
Hatalmas, takarékos és mindent tud, amire egy családnak szüksége lehet. Ja, és természetesen olcsó is.
A Dacián átok ül, legalábbis hazánkban. Pontosabban nem is ül, hanem egyenesen hozzá van tapadva ahhoz a sörnyitós emblémához. Hiába raktak össze a franciák eddig hat olyan modellt, amelyek ár-érték arányával semmi sem versenyezhet, az előítéletekkel nem egyszerű szembemenni. A Logant, a Sanderót és az MCV-t a papírforma szerint falnia kellett volna a népnek, de ez valahogy mégis elmaradt. Hogy a rossz emlékek, vagy a magyar-román kapcsolatok nem éppen makulátlan történelme lehet az ok, az talán mindegy is, de mindenesetre elgondolkodtató, hogy nekünk miért derogál az, ami jó a németnek és a franciának. A gyengélkedő hazai eladásokra ugyan jótékony hatással volt a 2010-ben megjelenő Duster, bár ez a fellendülés inkább a divatos SUV formának volt köszönhető, nem a márkával szembeni előítéletek megszűnésének.
Ez utóbbi még várat magára, de a Dacia vadonatúj egyterűjét látva nagyon úgy tűnik, hogy már nem sokáig. A Renault eddig is jó érzékkel választotta ki azokat a kategóriákat, ahol igazán elkélne egy-egy megfizethető áru modell, és ezt a jó hagyományt a Lodgy sem fogja megszakítani. Sőt! Ha szétnézünk a piacon, hogy mennyiért vehetünk manapság egy hétüléses autót, hamar kiderül, hogy egy négy-öt gyerekes család számára szóba sem jöhet egy új modell, hacsak nincs rá minimum öt-hat millió a zsebben. Erre a problémára már korábban is csak a Logan MCV kínált megfizethető alternatívát, de remek ár ide vagy oda, azért egy kombiból kialakított hétüléses mégiscsak tartogat némi kompromisszumot. Amiket most mind el is felejthetünk, hiszen a Lodgy már egy igazi egyterű, és mivel Daciáról van szó, nem kell attól tartanunk, hogy a használati értéket bárminek is alárendelnék.
Ennek ellenére szemmel látható, hogy a korábbinál nagyobb gondot fordítottak a formatervre. Persze nem bonyolították túl és látszik, hogy a praktikus dobozformát sem akarták megtörni, de az orrkiképzés a maga egyszerűségével is kifejezetten mutatósra és karakteresre sikeredett. De nem ez a lényeg, hanem a belső. Először is hatalmas, de legalábbis jóval nagyobb, mint amire az alig 4,5 méteres hossz alapján számítanánk. Aztán van itt néhány érdekes szám is: 207, 634, 827, 1861 és 2617. Ezek a Lodgy csomagtartójának méretei literben, attól függően, hogy éppen hogyan hajtogatjuk a két hátsó üléssort. Külön kiemelném a 827-et, amit az ötüléses változatok alaphelyzetben tudnak. Gondoljunk csak bele: ez körülbelül akkora, mintha egy Lodgy helyett egyszerre két ötajtós kompakttal mennénk nyaralni, amiből az egyikre még egy tetőboxot is feldobnák. A 2,6 köbméterhez már nem is fűznék semmit, de költözésnél nem nagyon kell majd teherautót hívni.
A bemutató folytatódik! Tudjon meg mindent az új Daciáról autós szakportálunkon, az Autolabor.hu oldalon! Kattintson ide!
Forrás: STOP/Autolabor.hu |
STOP

címkék
Dacia, egyterű, motorpaletta, fogyasztás, komfort, teljesítmény, lóerőa rovat további hírei
Megvadította a McLaren 12C Spidert a Gemballa
Michael Schumacher új állásra lelt
Roberto Cavalli egyedi MINI Paceman-t tervezett
Megújul a BMW 5-ös sorozata
Hamilton és Rosberg ugyanazt kéri a Jótündértől - Videó
Megdőlt a leghosszabb driftelés világrekordja - Videó
Itt az ABT legújabb Audi R8-asa