"A Horthy-kor szelleme kísért" - tüntetés a Hősök terén
címlapsztori
1/10
Elegük van - antirasszista megatüntetést szervez vasárnapra a Társadalmi Emlékezet, Elfogadás és Aktivitás Facebook-csoport. A demokratikus ellenzéki pártokat és szerveződéseket is meghívták a fővárosi demonstrációra. A szervezők szerint az utóbbi időszakban tapasztalható kirekesztő magatartás ellen a társadalomnak fel kell emelnie a hangját.
"Ott megszűnt Európa, ahol egyebek közt a magyarországi népirtás első számú felelősét éltetik, ahol rabbit inzultálnak az utcán, ahol romák házára horogkeresztet és halálos fenyegetést festenek és ahol nyilas ruhában parádéznak a parlamentben" - áll a vasárnapi, Hősök terére tervezett demonstráció felhívásában. A szervezők közölték: valamennyi demokratikus ellenzéki erőt meghívták a közös tiltakozásra.
A Társadalmi Emlékezet, Elfogadás és Aktivitás csoport szerint az utóbbi napok és hetek elszabadult antiszemita és rasszista indulatai szorosan összefüggnek azzal, hogy manapság nyíltan éltetik Horthyt, elindult a közterületek visszanevezési hulláma, szobrokat és emlékműveket állítanak a napjainkban is vitatott történelmi személyiség "tiszteletére". "Zöld utat kapott a magyar társadalomban lappangó kirekesztő indulat, újra a Horthy-kor szelleme kísért" - hívják fel a figyelmet.
A közelmúlt eseményeire reflektálva a közvélemény jelentős része egyébként elítéli Horthy rehabilitálását, számos fórumon nyíltan hangoztatják történészek és értelmiségiek is: nehéz lenne ésszerű magyarázatot arra, miért kell szobrot állítani annak a Horthy Miklósnak, aki kirekesztő és gyűlölettől hangos rendszere alatt magyarok százezreit küldte a halálba. Mint ahogy ésszerű magyarázat arra sincs, hogy a Fidesz-kormány miért akarja szimbolikus lépésként az 1944 előtti állapotok alapján újjáépíteni a Kossuth teret. Eközben Debrecenben Horthynak emléktáblát avattak, Gyömrőn egy parkot neveztek el a kormányzóról, akinek tiszteletére a Somogy megyei Kerekiben szobrot is állítottak. S ha ez még nem lenne elég, a Vitézi Rend szervezésében nemrég egy jótékonysági bálon gyűjtöttek Horthy budapesti lovas szobrának megalkotására. Egyébként ennek a bálnak Kovács Péter Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester és Szatmáry Kristóf, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára volt a fővédnöke.
A Horthy-kultusz újjáélesztése alatt pedig a rasszista megfélemlítések sorát éljük. Májusban egy üzlet és több lakóház falára cigányokat megfélemlítő feliratokat festettek Nagykanizsán és Budapesten több szobrot is meggyaláztak. Dávid-csillagokat és uszító feliratokat festettek a Duna-parton található mártíremlékműre, illetve az egykori svéd diplomata, Raoul Wallenberg - aki zsidók százezreit mentette meg a deportálástól - II. kerületi szobrára ismeretlenek disznólábakat aggattak. Az országot egyre inkább megfertőző rasszista gyűlölethullám legújabb megnyilvánulásaként pedig a fővárosi Károly körúton inzultálták professzor dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit.
A vasárnapi demonstráció délután 3 órakor indul, a szervezők kérik: neonáci, fasiszta vagy hungarista jelképeket viselő és eszméiket nyíltan hangoztató személyek ne zavarják a tervek szerint békés rendezvényt.
Szerző: Magyar Krisztián | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
szoborgyalázás, Wallenberg, rasszisták, antiszemitizmus, Schweitzer József, tüntetésa rovat további hírei
Göncz Árpád is részvétét nyilvánította Horn Gyula családjának
Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás
Grúz "keresztapára" csaptak le Magyarországon
Gesztus Orbántól: Hiler István helyesen ismerte fel Fertőd jelentőségét, és jól döntött
Búzatáblában landolt, és eloltotta füstölgő gépét a pilóta
Az MSZP saját halottjaként búcsúzik a volt kormányfőtől
Horn Gyula halála - A családdal egyeztet az illetékes temetési bizottság