"A vágyaikat is belevitték" - példaértékű vállalkozás a reményért
címlapsztori
1/10
Csütörtökön este számolnak be tapasztalataikról azok az egyetemisták és fiatal értelmiségiek, akik nyáron kéthetes alkotótábort szerveztek a gyönyörű freskóiról elhíresült borsodi falu, Bódvalenke halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeinek. A beszámolót a gyerekek festményeiből rendezett kiállítás is színesíti.
Mint arról a STOP is beszámolt, júliusban tucatnyi huszonéves értelmiségi és művész szervezett virtuális világkörüli utazást a roma festők freskóival díszített borsodi Bódvalenke közel 90 gyermekének. A képzeletbeli utazást festészettel, tánc- és énektanítással, kézműves foglalkozásokkal színesítették.
A gyerekek nyáron készült alkotásaiból november 17-én 18 órakor "tér-erő-nélkül" címmel kiállítás nyílik az Írók Boltja fölött, egykori Japán Kávéház kártyatermében, az Andrássy út 45. számú épület II. emeletén. A 22-éig látható tárlat megnyitása előtt a tábor vezetőivel és előadóival kerekasztal-beszélgetést tartanak Bársony Kata, roma származású televíziós szerkesztő moderálása mellett.
- A rendezvény érdekessége, hogy a nagyobb gyerekek tábori fotói is láthatók lesznek, mivel a tábor ideje alatt egyszer használatos fényképezőgépeket adtunk a kezükbe, azzal az instrukcióval: mutassák be, milyennek látják saját falujukat - mondja Kenesei Zsófi táborvezető. - Így ők maguk is dokumentálták a táborban történteket, természetesen a saját fotóink mellett. Egyébként filmre is vettük az eseményeket, ami szintén megtekinthető lesz csütörtök este - teszi hozzá Zsófi.
Nyáron két témakörben kértek festményeket a gyerekektől: mutassák be egy idegennek Bódvalenkét, illetve ábrázolják magukat húsz év múlva, aszerint, mit szeretnének addigra elérni. A legkülönfélébb alkotások születtek, amelyeket azon melegében megtárgyaltak a gyerekekkel. A csütörtökön nyíló kiállításon minden festmény mellé kiteszik az alkotó gyerek fényképét és nevét. Nagy dicsőség ez az eddig sikerekben nemigen bővelkedő gyerekeknek.
- A gyerekek festményei és fotói alapján sokkal jobb helynek tűnik Bódvalenke, mint amilyen valójában - számol be László Judit önkéntes programvezető. Nyilván a vágyaikat is belevitték a képekbe. A tábor szervezőinek célja, hogy az első év tapasztalatai alapján jövőre még tartalmasabb programot állítsanak össze, amihez további támogatókat szeretnének megnyerni. Mint mondják, a gyerekek egy részének a tanévkezdet óta javultak a tanulmányi eredményei, érdeklődőbbek lettek, többüknek határozott továbbtanulási elképzelései vannak. Ebben persze nem csupán a tábornak, hanem a helyi pedagógusnak, Esti Nórának is óriási szerepe van.
Idén karácsonyra a tavalyihoz hasonló, minden gyerekre "személyre szabott" ajándékcsomagokat gyűjtenek adakozó kedvű civilektől, akik kis levél kíséretében küldhetik el az általuk kiválasztott gyerekeknek a játékokat, ruhaneműket. Az ajándékokat az önkéntesek szállítják el az ünnepre, Bódvalenkére.
A nyári bódvalenkei tábor létrejöttét a Pepper Art Projects Bors Művészeti Alapítványa támogatta. A szervezők szívesen fogadják az adományokat a csütörtök esti rendezvényen is. Bővebb információk a projektről, kapcsolatfelvétel a szervezőkkel itt: bodvalenketabor@gmail.com.
Szerző: Bencsik Gyula | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Bódvalenke, roma, cigány, gyereka rovat további hírei
Megölte feleségét, és egy kamionba hajtva öngyilkos lett - Fotók
Szivárogtatás az őszödi beszéd évfordulóján: bajok a "koronatanúval"
MSZP: "Elvárjuk, hogy tényleges nemzeti ügyként kezeljék a honvédelmet!"
Emlékezni fogunk Orbán bravúrjára: munkahelyek nélkül épít "munkaalapú" társadalmat
MSZP: Eljárást a bűnismétlő Gaudi-Nagy Tamás ellen!
"Önök elvették a kiskeresetű, nyugdíjas emberek pénzét" - a fideszes kudarcpolitikáról a rezsi-vitában
MSZP: " Orbán is hazudott a trafikmutyiról"