2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 19:05 | JÚLIA, RITA

Az új alaptanterv gyakorlatilag használhatatlan

2012. május 19. | 13:34
Az MSZP szerint életszerűtlen az új Nemzeti Alaptanterv (NAT), amelyet ezen a héten fogadott el a kormány.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták oktatáspolitikusa szombati sajtótájékoztatóján Budapesten azt mondta: a NAT érzéketlen, nem veszi figyelembe a társadalmi különbségeket, hogy nem feltétlenül ugyanazt, ugyanúgy és ugyanabban tempóban kell, illetve lehet megtanítani Kiskunmajsán és a II. kerületben. Szerinte az alaptanterv merev, mivel a pedagógusok csak a tananyag tíz százalékát igazíthatják a helyi sajátosságokhoz, tanulóik felkészültségéhez.

Az MSZP-s politikus arról is beszélt, hogy a NAT-ban meghatározott tananyag túlságosan nagy. És noha a kormány az ezzel kapcsolatos aggályok egy részét belátva végül szűkítette a tananyagot, az így is megtaníthatatlan és megtanulhatatlan, nem ad időt elmélyülésre, a képességek fejlesztésére, ebből adódóan csak felszínes tudást biztosít - tette hozzá.

A modern oktatáspolitika nagyobb teret enged a pedagógusi szabadságnak, a készségfejlesztésnek - hangsúlyozta, megjegyezve: szabályozni elsősorban azt szükséges, hogy bizonyos életkorban mekkora tudásuk legyen a diákoknak, nem pedig azt, hogy ezt pontosan milyen ütemezésben szerezzék meg. Szerinte ez utóbbi szemlélet korszerűtlen és életszerűtlen.

Bírálta az alaptanterv elfogadásának körülményeit, az egyeztetések hiányát, a szakmai szervezetek véleményének figyelmen kívül hagyását, és azt is, hogy a NAT végleges változatát még nem ismerhette meg a nyilvánosság, egyelőre ugyanis nem jelent meg a kormányzati honlapon.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön - egy nappal azután, hogy a kormány elfogadta a NAT-ot - azt mondta: a dokumentumban "a nemzeti tudás minimumát" határozták meg. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pedig arról számolt be, hogy legalább tíz százalékkal csökkent a tananyag az eredetileg tervezetthez képest.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Orbán-kormány, Hoffmann Rózsa, oktatás, MSZP, Kunhalmi Ágnes, NAT


a rovat további hírei
Tévedésből szavazott nemmel két fideszes a trafiktörvény módosításánál Így képzelik a rezsicsökkentést? Pénz helyett ásó a szegényeknek Szabad egy táncra? Zenés ismerkedés kormánytámogatással Vita a túlzottdeficit-eljárásról: a számháború elfedi a lényeget Bemutatták Navracsics trianoni emlékdalát A Fidesz érvei zavarosak, nehezen hihetőek: mi a valódi tervük a Margitszigettel? Teljes csőd az ócsai devizahitel-gettó?
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.