2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 13:55 | DEZSŐ, DÉZI

Börtönnel ér fel a fóti gyermekotthon

2012. július 10. | 16:37
Szabó Máté ombudsman szerint a fóti speciális gyermekotthon egy büntetés-végrehajtási intézményre emlékeztet. Az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterétől, a szociális és gyámhivatal vezetőjétől és az intézmény igazgatójától a jogi visszásságok rendezését kérte.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Szabó Máté a helyszíni vizsgálat tapasztalatai, valamint a szakmai dokumentumokban rögzítettek alapján megállapította, hogy a súlyos pszichés problémákkal küzdő gyermekeket gondozó az intézményben a gyermekvédelmi törvényben meghatározott veszélyeztető magatartás hiányában is alkalmaznak személyi szabadságot korlátozó intézkedéseket.

A fóti intézményt - melynek fenntartója az Emberi Erőforrások Minisztériuma - 2010 végén adták át. Azóta sem a fenntartó, sem a szociális és gyámhivatal nem folytatott ellenőrzést ott.

Az egyébként Szabó Máté szerint felújításra is szoruló épület ablakain rács van, az egyes épületszakaszokat, termeket zárva tartják. Az udvari sportpályát és a sportpályára néző épület első emeletének magasságában a falakat szögesdróttal vették körül - a szakmai program szerint azért, hogy így akadályozzák meg a gondozottak esetleges engedély nélküli eltávozását. Ezen felül a javítóintézeti, büntetés-végrehajtási jelleget erősíti az is, hogy a fóti gyermekotthonban gyermekfelügyelői beosztásban vagyonőr és rendőr is dolgozik - fejtette ki a hivatal.

A fóti gyermekotthonban élő gyermekek az Aszódi Javítóintézet iskolájának magántanulói. A biztos álláspontja szerint a javítóintézettel fennálló magántanulói jogviszony is azt sugallja, "mintha a gondozottak büntetésüket töltenék". Ráadásul a szakmai program azt is rögzíti, hogy a fegyelmi büntetés alatt álló gondozott nem fogadhat látogatót - tették hozzá.

A biztos álláspontja szerint az alapjogok korlátozása a gyermekek esetében - a védelmük érdekében - indokolt lehet. Az ombudsman viszont vizsgálata során azt állapította meg, hogy a gyermekotthon "a törvényben meghatározott veszélyeztető magatartás hiányában is alkalmaz a gondozott gyermekek személyi szabadságát korlátozó intézkedéseket".

A vizsgálatot lezáró jelentésében az alapvető jogok biztosa a jogbiztonsághoz, a személyi szabadsághoz fűződő, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot állapított meg, amelynek megszüntetésére felkérte az emberi erőforrások miniszterét, a szociális és gyámhivatal vezetőjét és az intézmény igazgatóját - olvasható az ombudsmani közleményben.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
ombudsman, Szabó Máté, Fót, gyermekotthon


a rovat további hírei
"A Fidesz megbüntetné a szülőket, a gyerekeket és az önkormányzatokat is" Kigyulladt egy autó - lezárták az M7-est MSZP: Bizonyíték nélkül az állítások nem többek fideszes provokációnál Orbán: Az alkotmányos viták időszaka szép és izgalmas volt Pisztollyal üldözte a férfit az utcán Még mindig nem hallják Orbán szavát a csecsemők Agyonverhették a 9 hónapos csecsemőt
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.42

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.