2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 22:22 | DEZSŐ, DÉZI

Bűn: valaki letörte az Országalma keresztjét

2012. június 02. | 18:18
Letörték az Országalma keresztjét Székesfehérváron, a város jelképének számító műemlék megrongálását kora délután jelezte a városgondnokság - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel. Cser-Palkovics András polgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében megdöbbenésének adott hangot és elítéli a rongálást.

Németh-Kész Mónika, a főkapitányság szóvivője elmondta: a kár feltehetően több százezer forint. A rendőrök vizsgálják a térfigyelő kamerák felvételeit, és szemtanúk jelentkezését várják.

A rongálás minősített esete miatt az elkövetők akár három év szabadságvesztéssel is sújthatók - tette hozzá.

Emlékeztetett: majdnem egy évvel ezelőtt, 2011 júliusában szintén letörték a keresztet. Akkor két fiatalember szórakozásból hazafelé tartva, ittas állapotban mászott fel az Országalmára és rongálták meg a keresztet. Az elkövetőket néhány órán belül elfogták. Tettükért társtettesként, kulturális javak sérelmére elkövetett rongálás bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.

A polgármester szerint az ismeretlen tettesek "nemcsak egy köztéri alkotást, hanem Székesfehérvár történelmi múltját sem tartották tiszteletben".

"Elítélem az elkövetőket és sajnálom, hogy éppen a 2013-as emlékévre készülve történt meg ez a rongálás" - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az egy évvel ezelőtti esethez hasonlóan most is minden segítséget megadnak a rendőrségnek a tettesek kézre kerítésében. Hozzátette, a jövő héten a kereszt visszakerül eredeti helyére.

Az Országalmát - Ohmann Béla alkotását - 1943-ban avatták fel. A vörös márványból készült gömb körbefutó felirata egy 1237-ben kelt oklevélből való, amely szerint Fehérvár szabadságjogait Szent István adományozta.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Székesfehérvár, Országalma, jelkép, Cser-Palkovics András, polgármester, rendőrség


a rovat további hírei
Emlékezni fogunk Orbán bravúrjára: munkahelyek nélkül épít "munkaalapú" társadalmat MSZP: Eljárást a bűnismétlő Gaudi Nagy Tamás ellen! "Önök elvették a kiskeresetű, nyugdíjas emberek pénzét" - a fideszes kudarcpolitikáról a rezsi-vitában MSZP: " Orbán is hazudott a trafikmutyiról" "Már pályázni is csak miniszteri engedéllyel lehet?!" "Felszólítjuk Orbán Viktort, álljon le, vagy álljon félre!" Egyetért-e a miniszterelnök Kerényivel?
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.42

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.