Diákmunka: már a tizenöt éves is húzhatja az igát
Itt a nyár, vége a tanévnek: jöhetne a diákmunka, de nincs túl sok jó hely és sokszor a trükköző munkáltatókkal is meggyűlhet a fiatal idénymunkások baja. A legjobban a programozással kapcsolatos, majd a hostess-munkák és a magas szintű idegennyelv-tudást igénylő feladatkörök fizetnek. Az biztos, összességében Budapesten jobban lehet keresni, mint vidéken.
Számos diáknak muszáj nyáron dolgoznia, hiszen sokan ezzel teremtik elő a továbbtanulásukhoz szükséges forrásukat, vagy esetleg segítik ki a létminimumon tengődő családtagjaikat. Ami biztos, hogy minden fiatalnak ügyelnie kell arra, nehogy kihasználják őket a munkáltatók, ezért fontos, hogy munkaszerződés aláírása nélkül ne kezdjenek el dolgozni. Ha ezt nem teszik, sokszor elég alapot adhatnak a munkáltatójuknak arra, hogy valamilyen módon "megrövidítsék" a munkaerő-piaci állapotokat nem ismerő diákokat.
Az egyik legbiztonságosabb, ha az érdeklődők iskolaszövetkezeteken keresztül próbálnak munkához jutni. Ugyan kisebb mértékben általában itt is "lehúzzák" őket valamennyi közvetítői részesedéssel, de legalább megkapják a pénzüket. Mindaz jól látható, hogy Budapesten valamivel többet lehet keresni a diákmunkával, a legtöbb lehetőség is itt akad, de a vidéki nagyvárosokban is működnek több-kevesebb ajánlatot kínáló szövetkezetek.
A jelenleg hatályos jogszabályok szerint annak lehet munkaviszonya, aki a 16. életévét betöltötte. Ám a törvény a szünidő alatt a 15 évnél idősebbeknek is engedélyezi, hogy dolgozhassanak.
A legkevesebbet a bolti eladóknak és a csomagolóknak fizetnek, az általunk megnézett hirdetéseket összegezve az ilyen munkakörökért óránként általában bruttó 535-600 forintot adnak. Szórólapozással és kérdőívezéssel már valamivel jobban, nagyjából bruttó 600 forintot lehet zsebre tenni óránként, csakúgy mint az átlagos adminisztratív munkákkal.
Főleg a lányok körében nagyon divatosak a különböző hostess-munkák, ezekért nagyjából 800 és 1000 forint körül lehet kapni óránkért. Szintén ennyit vagy egy kicsivel többet ér a jó nyelvtudást igénylő munkaerő, viszont általában a legtöbb pénzt - akár 3000 ezret óránként - az informatikai feladatokat magas szinten ellátók kaphatják. Bár láttunk olyan hirdetést is, amelyben óránkénti 750 forinttal "szúrnák ki" egy JAVA fejlesztő "szemét".
Sokféle munkát kínálnak a hirdetők, viszonylag kevés helyet. Viszont a legfurcsább diákmunka még mindig egy néhány évvel ezelőtti hirdetés, amelyben Szeged mellé kerestek olyan fiatalokat, akik madarak hessegetését vállalták vetési területekről. "Jó társaság, vidám munka!" - írták a felhívás indoklásában.
Szerző: Magyar Krisztián | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
diákmunkaa rovat további hírei
Az ötös lottó nyerőszámai
Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás
A kormány az egyik kezével ad, a másikal elvesz
Önmérsékletre int az LMP
Felhős, esős, záporos időnk lesz holnap
Lezsák: a hungarikum klubok közössége segíti a nemzet felemelkedését
Újabb hangulatjavítás: csökkenhet a várakozási idő a térd- és csípőprotézis-műtétek előtt