Gyorsított eljárásban ítélték el az erőszakos szülőt
Megtámadta gyermeke tanítónőjét egy asszony Ozorán. A rendőrök az erőszakos szülőt elfogták, s gyorsított eljárásban állították bíróság elé.
Szerdán délelőtt történt az eset a Tolna megyei község általános iskolájában. A tanítási óra közepén egy feldühödött nő rontott a terembe, majd az elsős kisdiákok előtt szidalmazni kezdte a tanítónőt, s meg is ütötte. A rendőrök a pedagógusra támadó szülőt előállították, s kezdeményezték, hogy gyorsított eljárásban állítsák bíróság elé, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt. A nő ügyében csütörtökön dönt a Tamási Városi Bíróság.
Az anya - elmondása szerint - azért támadt a tanítónőre, mert másik gyermekétől úgy hallotta, megpofozta elsős gyermekét. A rendőrség egy másik eljárásban azt vizsgálja, a tanítónő megütötte-e a gyermeket.
Másfél év, két évre felfüggesztve
Másfél év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csütörtökön, jogerősen a Tamási Városi Bíróság egy 43 éves ozorai nőt, aki megütötte az ozorai általános iskola egyik pedagógusát - közölte a Szekszárdi Törvényszék. Az MTI-nek Hauszmann-né Szőke Rita, a törvényszék büntető kollégiumának vezetője elmondta: a nőt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt állították bíróság elé.
Az elítélt szerdán követte el a bűncselekményt. A tényállás szerint első osztályos fia egy tanítási órán nem fogadott szót a tanítónőnek, és figyelmeztetése ellenére hátrafordult. A tanítónő ezért a gyermek fejét előre fordította.
A kisdiák az óra után 13 éves bátyjának azt mondta, hogy a pedagógus megverte. Testvére hazament, és ezt előadta édesanyjának is. A nő ezután berontott az osztályterembe, felelősségre vonta, és kétszer ököllel arcon ütötte a tanítónőt.
A pedagógus nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Forrás: STOP/MTI/HavariaPress |
STOP

címkék
iskolai erőszak, közfeladatot ellátó személy elleni erőszaka rovat további hírei
Azonosították a hajléktalan agyonverő férfit
Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás
Kiterjesztené a cserelakás felajánlásának kötelezettségét a Fidesz
Karambolozott a Vöröskereszt autója
Szanyi: az ország "kivéreztetése" árán kerülünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól
Sarc után osztogatás?
Halál a 8-as főúton