2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 14:34 | ORBÁN, GERGELY

Házkutatást tartottak, de ők voltak a bűnözők

2012. május 05. | 21:41
Álrendőrök ügyében folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztálya; a három férfi több mint 7 millió forint értékű ékszert és készpénzt vitt el egy idős férfi budapesti, VII. kerületi lakásából, ahová hamis rendőrigazolványokkal, házkutatást színlelve jutottak be - értesült az MTI Hírcentrum.

Mint az m1 szombat esti Híradójában elhangzott, a három férfit a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján tavaly októberben fogta el a rendőrség. Lakásaikban tucatnyi hamis okmányt, köztük rendőrségi belépőket, kitöltetlen házkutatási parancsokat, lefoglalási jegyzőkönyveket, bélyegzőt, az egyik nemzetbiztonsági szervezet szolgálati igazolványát, valamint bilincseket, fegyvereket és lőszereket találtak.

Mivel a nyomok profi elkövetőkre utaltak, eleinte nem lehetett kizárni, hogy a rablást valódi rendőrök követték el. Az ügy felderítésébe ezért bekapcsolódott a Nemzeti Védelmi Szolgálat is. Hónapokig tartó titkos információgyűjtés után az NVSZ azonosította az álrendőröket. Ekkor derült ki, hogy egyikük már korábban is elkövetett hasonló bűncselekményt, amiért időközben bíróság elé állították. A vád szerint 2010 februárjában rendőri intézkedést színlelve 600 millió forint értékű pénzérmét csalt ki az ország egyik legismertebb műgyűjtőjétől. A férfi idén februárban első fokon 6 év 10 hónap börtönbüntetést kapott - számolt be a történtekről a hírműsor.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
álrendőrök


a rovat további hírei
Halál a 8-as főúton Autósüldözés az M1-esen Orbán "térdre kényszeríti" az ellenzéki médiumokat Főnököket nevelnek az egyetemen Orbán újabb tízmilliárdos ajándéka Kósának és a Horthy emlékét őrző református kollégiumnak Nem minden egyházat ismernek el, de megbecsülik Fizetés helyett hozzá vágta a bárszéket
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
231.83

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: novoporn
A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes
Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...