Hideg éjszaka, csapadék és szél is várható
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerit a várható időjárás vasárnap estig a következő
Többnyire napos, száraz idő várható, azonban helyenként erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Vasárnap napközben keleten, északkeleten egy-egy zápor, zivatar előfordulhat. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül, szombaton a Fertő-tó környékén, vasárnap északnyugaton több helyen meg is erősödik. Hajnalban keleten egy-egy helyen köd képződhet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5, 10 fok között várható, de nyugaton, délnyugaton 2, 4 fok is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 26, 29 fok között alakul.
Európai kitekintő
A szárazföld középső területének időjárását anticiklonális hatások alakítják. A leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában kevés a felhő, csapadékról nem érkezik jelentés. Ugyanakkor Nyugat-Európa felett többközéppontú ciklon örvénylik, emiatt arrafelé többnyire erősen felhős az ég, több helyen fordul elő eső, zápor. A Jeges-tengertől a Kelet-európai-síkságon át egészen az Égei-tengerig hullámzó frontrendszer húzódik. Hatására Skandináviában és a Balkán-félsziget délkeleti vidékein szórványosan fordul elő csapadék. Legmelegebb a szárazföld keleti és délnyugati pereme, a délutáni órákra többnyire 23, 28 fokig emelkedik a hőmérséklet, azonban az Urál előterében és az Ibériai-félszigeten 29, 31 fokot is mérnek. Ezzel szemben északnyugaton csupán 5, 13 fok között változik a maximumhőmérséklet.
Vasárnap estig a Kárpát-medence időjárását döntően anticiklon alakítja.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
időjárás, szél, vihar, esőa rovat további hírei
A tolvajkormány hülyének néz mindenkit
Szörnyethalt a motoros - több sérült és teljes útzár
Orbán lop, csal, hazudik és még fenyeget is?
Egy hét és fellélegezhetnek a debreceniek
Baleset és félpályás útzár - a rendőrök mentettek
Lángokban áll a panel
Kórházba kerültek a felelőtlen tinédzserek