Így ünnepelt Tarlós - jól megvárakoztatta a franciákat
A főpolgármester tetemes késésével indult az Alstom új metrószerelvényeinek ünnepélyes átadása kedd délelőtt. Nyilván az új szerelvénnyel Tarlós is időben érkezett volna a Puskás Ferenc Stadion metróállomására, vagy jó magyar szokás szerint csak szimplán megvárakoztatta a franciákat.
Elsőként Patrick Kron, az Alstom Csoport elnök-vezérigazgatója ecsetelte az új metrókocsik nagyszerűségét, köszönetet mondva a metrószerelvények üzembe állításában tevékeny részt vállaló politikai, diplomáciai, műszaki és jogi apparátusnak. Mint ismert, a korábbi villongások után tavaly megszületett a megállapodás Budapest vezetése és a francia gyártó között.
A 100 méter hosszú szerelvény összesen 1023 utast tud szállítani a 2-es metró vonalán, 209 ülőhelyet számlál, szélesebb ajtókkal rendelkezik, mint elődje, így feltehetően kényelmesebb lesz a ki- és beszállás, mint szovjet elődeinél, ráadásul légkondicionált. Újdonság, hogy a szerelvény végigsétálható, bár ha valaki metrózik, az minek sétálna. Mindenképp dicséretes, hogy a kocsik 98 százalékban újrahasznosítható anyagból készültek.
- A szerelvény megérkezett, és a szó szoros értelmében állomáshoz érkeztünk - mondta köszöntőjében Tarlós István, egy fél mondat erejéig megemlékezve az előző városvezetésről is, akiktől örökölte az ő adminisztrációja az Alstom-projektet.
Vélhetően Demszkyéknek is köze lehetett ahhoz, hogy Tarlósék kezdetben nem találták megfelelőnek a metrókocsik fékrendszerét, de immár elhárult minden akadály az elől, hogy forgalomba állhassanak a szerelvények, mind a huszonketten.
A főpolgármester felidézte a fővárosiak éveken át tartó bosszankodását és a vidéken élők értetlenkedését: mit lehet annyit szöszölni egy műszaki átadás körül.
- El kellett végeznünk egy komoly kármentesítést, így 2011 nyarán meghosszabbíthattuk a szerződést az Alstommal. Örülhetünk végre: szálljanak be, kapaszkodjanak meg, a szerelvény mindjárt indul, az ajtók záródnak - fejezte be Tarlós István.
Szerző: Bencsik Gyula | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
metró, Alstom, Tarlós Istvána rovat további hírei
Kulka helyretette az elszabadult Kerényit és sunyító Vidnyánszkyt
2012. évi Amnesty-jelentés: hogyan látják a magyar helyzetet?
Gödör alján a lakosság Heves megyében
Volt miből engedményt adni: lopott tűzifát árult akciósan
Az élelmiszerárakról vitázni sem hajlandók: felháborító cinizmus
Tanács a fideszes nőknek: Orbánnál tessék kopogtatni!
Szörnyethalt a kamionnal karambolozó furgonos