2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 04:20 | JÚLIA, RITA

Jelentős Fidesz-előnyt mér a Fidesz-közeli intézet

2012. július 31. | 13:50
A Századvég július végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a politikai erőtérben csak hibahatáron belüli mozgások tapasztalhatók, a kormánypártok őrzik vezető pozíciójukat. A Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest továbbra is jelentős mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében - derül ki a közvélemény-kutató keddi, MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A július 20. és 26. között 1000 ember megkérdezésével készített kutatás szerint a választókorúak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest kis mértékben csökkent.

A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya júliusban enyhén növekedett, jelenleg a megkérdezettek 43 százaléka tartozik ebbe a körbe.

Július végén a pártok erőviszonyai nem mutattak jelentős változást. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 23 százalék, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6, a Jobbiké 11 százalék. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció támogatottsága 2 százalékos.

A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 41 százalékon, a szocialisták 24 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 21 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlamentbe. A DK ebben a körben 3 százalékon áll.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
közvélemény-kutatás, Századvég, Fidesz


a rovat további hírei
Pénzt és ékszert is raboltak az idős asszonyoktól Helyszínen semmisítik meg a Várbazárnál talált bombát További 1200 fős bővülést helyezett kilátásba Pintér Magyarország hárommilliárd forintot utasít vissza - hiába titkolják a valódi okot Kósa: A jövőben menekültügyi őrizetbe lehet venni bárkit egyedi döntés alapján Mindig meglógott: kamerákkal figyelte a rendőröket A kétharmados gépezet megy tovább trafikügyben: megszavazták a 10 százalékos árrést
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
233.09

szavazás
Utólag hogy látja ByeAlex szereplését?
Gáz volt Rendben volt Jobb volt, mint vártam
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.