2013. május 24. péntek | 21. HÉT | 144. NAP | 07:56 | ELIZA, ESZTER

Jön a számla az indoklás nélküli kirúgások miatt: fizesse a Fidesz!

2012. július 10. | 18:57
Az MSZP felszólítja a kormánypártokat, hogy a mai strasbourgi ítélet szerint a magyar államkasszát terhelő mintegy hárommillió forintot, valamint a hasonló munkajogi perek után várható további kártérítési kötelezettségeket a saját pártkasszájukból fizessék ki!

A Magyar Szocialista Párt üdvözli az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) mai ítéletét. A strasbourgi törvényszék mai, valamint az Alkotmánybíróság korábbi döntése után immár kétség sem fér ahhoz, hogy az Orbán-kormány a hazai és az európai demokratikus jogelveket áthágva, azokkal szöges ellentétben hozta meg a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását lehetővé tevő törvényt.

A Fidesz-KDNP-frakció annak idején az MSZP többszöri figyelmeztetése ellenére, felelőssége teljes tudatában szavazta meg a kormánytisztviselőkről szóló törvényjavaslatot. Ennél fogva az EJEB mostani elmarasztaló döntésének következményét is nekik kell vállalni.

Az MSZP ezért felszólítja a kormánypártokat, hogy a mai strasbourgi ítélet szerint hivatalosan a magyar államot terhelő mintegy hárommillió forintot, valamint a hasonló munkajogi perek után várható további büntetéseket a saját pártkasszájukból fizessék ki!


Forrás: STOP/mszp.hu   |   STOP

címkék
elbocsátások, Orbán-kormány, Strasbourg


a rovat további hírei
Itt a jövő heti norma: zakatol a törvénygyár Kellene nekik egy nagy tévécsatorna - Mit zabál még fel a gömböc? Megölte feleségét, és egy kamionba hajtva öngyilkos lett - Fotók Szivárogtatás az őszödi beszéd évfordulóján: bajok a "koronatanúval" MSZP: "Elvárjuk, hogy tényleges nemzeti ügyként kezeljék a honvédelmet!" Emlékezni fogunk Orbán bravúrjára: munkahelyek nélkül épít "munkaalapú" társadalmat MSZP: Eljárást a bűnismétlő Gaudi-Nagy Tamás ellen!
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.42

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: babes
Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...