Ma Orbántól kell félteni mindazt, amit 89-ben a Hősök terén követelt
címlapsztori
1/10
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulóján Orbán Viktor akkori fellépésére emlékezett vissza bvlogjában a Fidesz-alapító Fodor Gábor.
"Meghallgattam most újra a beszédet és azon gondolkodtam, hogy vajon mit mondana a mai Orbán Viktor akkori önmagának? Vajon jelentenek-e még neki azok az elvek valamit, amikben közösen hittünk ebben az időszakban? Megfordul-e a fejében, hogy ma tőle kell félteni mindazt, amiért akkor közösen küzdöttünk?" - kérdezi Fodor Gábor.
"Az ő kormánya csorbítja az ellenzék jogköreit. Ő az, aki ismét kelet felé akar fordulni, pedig 23 évvel ezelőtt még ázsiai zsákutcáról beszélt. Akkor a nyugati, polgári fejlődés mellett állt ki, ma hanyatló nyugatról szónokol. Orbán Viktor útja szimbolikus értelemben is egybefonódott az elmúlt 23 év történéseivel. A kilencvenes évek elején reményteljesen indult, és az ország is egy jövő felé bizakodva tekintő, tenni akaró és hittel teli képet mutatott önmagáról. Mára Orbán Viktor építi azt a rendszert, ami ellen egy egész generáció nevében szólalt fel akkor ott a Hősök terén. Az országban ma újra csalódottság és kilátástalanság uralkodik. Remélem, ma ő is megnézi ezt a videót és elgondolkodik azon, hogy mennyivel józanabb az ember, amikor nem tévedhetetlen vezérnek hiszi magát, amikor mások véleménye érdekli őt, és meri vállalni saját hibáit, tévedéseit."
|
STOP

címkék
1956, június 16, Naqgy Imrea rovat további hírei
Így sulykolják, hogy szerintük "Magyarország jobban teljesít"
"Pállik fekáliája szaga" - Kerényit már a "polgári" sajtó támadja
A Fidesz azt javasolja, legyen bármikor választható az árfolyamgát
Furgonnal ütköztek - három sérült Fertőendrédnél
Az új adóval hazavágnak egy iparágat, újabb csődök jönnek
Kerékpárost gázolt egy kamion a 86-os úton
Kezdhet pakolni a Fidesz, feldühítették a tömeget a trafikmutyival - Fotók