2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 03:00 | GYÁRFÁS, SZORINA

Most már kötelező lesz az antiszemitizmus? - Fotók a mai tüntetésről

2012. május 31. | 20:06
A politikai antiszemitizmus megjelenése, az "iskoláskorú gyerekek megfertőzése ellen" demonstrált csütörtökön a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete. Úgy vélik: Wass Alberttel, Szabó Dezsővel és Nyírő Józseffel az antiszemitizmust tette kötelezővé a magyar iskolákban a kormány. A "történelemhamisítás" a szocialistáknak sem tetszik.

A kötelező hittanoktatással megkezdődött a tanulók dokumentálása és megfélemlítése, majd a kormány külpolitikai konfliktusba is hajszolta az országot azzal, hogy asszisztált a Nyírő József újratemetése körüli hercehurcához - állítja a Nagy Imre Társaság (NIT) Budapesti Szervezete.

Úgy vélik: nem csak Wass Albert, Szabó Dezső és Nyírő József, hanem a politikai antiszemitizmus jelenléte az igazi probléma. A Horthy-kultusz újraélesztése a politikai és egyházi antiszemitizmus nyomulásának a lenyomata - hangoztatták az Oktatási Hivatal elé szervezett demonstrációjukon.

"A tét sokkal nagyobb annál, minthogy három, egyébként nem túl jelentős íróról vitatkozzunk. Most arról van szó, hogy a holokauszttal hogyan tudnak majd elszámolni a következő nemzedékek" - hangsúlyozta a mintegy harminc-negyven demonstráló előtt Donáth Ferenc, a NIT Budapesti Szervezetének elnöke. Közölte: készítenek egy írásos beadványt is, amelyben pontosan részletezik kifogásaikat. A dokumentumot eljuttatják az Oktatásért Felelős Államtitkárság illetékeseinek is.

Az Oktatási Hivatal előtti területen kora délután a szocialisták sajtótájékoztatóján Horváth Csaba hívta fel a figyelmet arra, hogy meggyőződésük szerint a Fidesz újabb "történelemhamisításával" teljesen alkalmatlan személyeket akar szimbolikusan a párt középpontba állítani úgy, mintha azok a magyar nemzet jótevői lennének. Holott ez nem így van - hangsúlyozta az MSZP alelnöke.

"A Fidesz már a tananyagba is be akarja illeszteni szimbolikus politikájuk "esszenciáját". Komoly a probléma, amikor Horthyval és Nyírővel akarják az egyébként teljesen alkalmatlan politikájukról elterelni a figyelmet. Káros és visszataszító, hogy az ifjúság elé ezeket az embereket állítják" - vélekedik Horváth Csaba.

"Ha Orbán Viktor csak Horthy Miklósokkal és Nyírő Józsefekkel" tudja palástolni alkalmatlanságát, akkor gazdaságpolitikájának kudarca után meg kell állapítani az erkölcsi és morális csődjét is - hangsúlyozta az alelnök. Majd hozzátette: ha van a miniszterelnökben egy szemernyi tisztesség és becsület, akkor nincs más hátra, "minthogy veszi a kalapját és távozik".


Szerző: Magyar Krisztián   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
Orbán-kormány, oktatásügy, Nemzeti Alaptanterv, Wass Albert, Nyírő József, Szabó Dezső, antiszemitizmus, antifasiszták


a rovat további hírei
Az új június 18-i fővárosi melegrekord 35,7 fok Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás Házi őrizetbe került a Hunvald-per fő vádlottja Mindent kézben tart a nagyhatalmú központ - gond a bizonyítványosztással Kövér: az Országgyűlés nem hoz létre anticionista csoportot A Jobbik azonnali betiltását követeli a Munkáspárt 2006 Baljós Balog-mondat: "Nincs értelme béremelésről beszélni"
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
236.74

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: playboy
Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys
A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.