MSZP: a Fidesz jól jár - csak ebbe az ország tönkremegy
címlapsztori
1/10
A fideszesek egymás között jól elvannak, de erre rámegy az ország - figyelmeztetett csütörtöki sajtótájékoztatóján Burány Sándor országgyűlési képviselő.
A szocialista politikus kijelentette, hogy a Fidesz egyaránt elvesztette a választópolgárok, a gazdasági szereplők és a befektetők bizalmát. Ezt a véleményt arra alapozta, hogy a 2008-as világgazdasági válság óta soha nem mért a mostanihoz fogható zuhanást a Gazdaságkutató Intézet. Burány szerint a magyar gazdaságot utoljára 2009 végén jellemezte ekkora bizalmatlanság.
Kifejtette, hogy hazai és külföldi szakemberek szerint a kormány által követett út járhatatlan és a csőd felé vezet. Mint hozzátette, rendkívül szomorú, hogy erre már az Európai Bizottság (EB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelmeztetik a kormányt. Attól, hogy nehezebb lesz munka nélkül megélni, nem lesz több munkahely - idézte az EB véleményét, megjegyezve, hogy a bizottság szerint az egykulcsos személyi jövedelemadóra épülő gazdaság és a sárgacsekk-adó recesszióba taszítja Magyarországot.
A Fidesz szembemegy a saját korábbi ígéreteivel is, az adórendszer sem egyszerűbb, sem kiszámíthatóbb nem lett: az adótörvény kihirdetését követő bő egy hónapban 7 módosítás történt, és összesen 22 új adófajtát vezettek be - bírálta a kormányt Burány Sándor, de számon kért két másik kijelentést is. Az egyik szerint a kormánynak nem az a dolga, hogy egyes rétegeket szegényebbé tegyen, míg másokat megjutalmaz, a másik szerint pedig a kormány dolga nem az, hogy adjon, hanem, hogy ne vegyen el. A szocialisták szerint ezekkel a kijelentésekkel homlokegyenest szembe megy az Orbán-kormány, így csak a Fidesz saját klientúrája jár jól, miközben az ország tönkremegy.
Szerző: Csanádi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
bizalom, Fidesz, Orbán-kormány, MSZPa rovat további hírei
Így sulykolják, hogy szerintük "Magyarország jobban teljesít"
"Pállik fekáliája szaga" - Kerényit már a "polgári" sajtó támadja
A Fidesz azt javasolja, legyen bármikor választható az árfolyamgát
Furgonnal ütköztek - három sérült Fertőendrédnél
Az új adóval hazavágnak egy iparágat, újabb csődök jönnek
Kerékpárost gázolt egy kamion a 86-os úton
Kezdhet pakolni a Fidesz, feldühítették a tömeget a trafikmutyival - Fotók