2013. június 18. kedd | 25. HÉT | 169. NAP | 06:40 | ARNOLD, LEVENTE

Ötmilliárdot spórol a BKV a kollektív szerződéssel

2012. június 30. | 11:21
Megállapodott a BKV vezetősége a szakszervezetekkel a július 1-jétől érvényes új kollektív szerződésről, a dokumentumot már jóvá is hagyták - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.

Szűcs Somlyó Mária közleménye szerint az új kollektív szerződés határozatlan időre szól, és biztosítja a "BKV közszolgáltatási kötelességének teljesítését, a feszes gazdálkodási célkitűzéseknek megfelelően", és 5 milliárd forintos megtakarítás érhető el vele.

A megállapodás részeként a dolgozókat és két családtagjukat utazási igazolvány, valamint év végéig havi 5000 forintnyi Erzsébet-utalvány illeti meg, amit a munkarend belső átdolgozásával elérhető megtakarítás fedez - írta a kommunikációs vezető.

Közölte: a korábbi kollektív szerződés nem állt összhangban a júliustól hatályos munka törvénykönyvével, illetve olyan rendelkezéseket tartalmazott, amelyek a BKV "kiélezett" anyagi helyzete, a működés finanszírozásának hiánya miatt nem voltak fenntarthatók.

A tárgyalások péntek esti sikeres lezárása és az érdekképviseletekkel való megállapodás Tarlós István főpolgármester kiemelt célkitűzése volt. A tárgyalások a főpolgármester megbízásából Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök, Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója vezetésével zárultak le - fogalmaz a közlemény.


  |   STOP

címkék
BKV, kollektív szerződés


a rovat további hírei
Orbán-idézettel győzködik Tarlóst: meg lehet menteni a parti fákat? Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás A vasutasok sztrájkolni is készek a béremelésért Az Ab elutasította az ombudsman által kifogásolt rendelkezések megsemmisítését Szerdán indul az újabb szúnyogirtás Frontálisan ütközött egy személyautó egy helyközi buszjárattal 20 százalékot sem érte el a részvétel - a Fidesz "fölényes győzelemről" beszél
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
236.38

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys
A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.
Fotó: inthecrack
Próbáltad már oxigénpalackkal? - Fotók 18+
Ha azon gondolkodsz, hol akadhatnál egy szexre éhes lányba, a tenger feneke biztosan a lista alján szerepelne.