2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 13:28 | ORBÁN, GERGELY

Pszichológusok álltak készenlétben, amikor a rendőrökkel közölték a hírt

2012. augusztus 09. | 21:21
Csaknem 420 embert érintő átszervezést jelentettek be csütörtökön a rendőri szerveknél, több osztály jogutód nélkül szűnik meg. Várhatóan szeptember végén fejeződik be a rendőrség átalakítása - értesült az MTI Hírcentrum csütörtökön.

Az M1 csütörtök esti Híradójában elhangzott: a Belügyminisztérium megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni egységeit, illetve az NNI gazdaságvédelmi főosztályát. A megszüntetett osztályokon dolgozó rendőröknek kerületi, illetve Pest megyei kapitányságokon ajánlottak fel nyomozói vagy vizsgálói beosztásokat. A felszámolt osztályok feladatait a rendőrség más szervezeti egységei veszik át.

Seres Andrással, a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályának vezetőjével is csütörtök délelőtt közölték, hogy átszervezés miatt megszűnik a munkahelye. Negyvenkét beosztottjának a váci, a ceglédi, a nagykátai és a monori kapitányságon kínáltak fel nyomozói beosztást. A Híradó szerint a rendőröket felkészületlenül érte az osztály megszüntetése. Az épületben pszichológusok és orvosok álltak készenlétben, hogy segítsenek, ha valaki nem tudja feldolgozni a hírt.

Az NNI szervezett bűnözés elleni szolgálata és a gazdaságvédelmi főosztálya is jogutód nélkül szűnik meg. A BM tájékoztatása szerint a szervezett bűnözés elleni szolgálat tagjai a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, a Bűnügyi Ellátó Igazgatóságnál és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központban kapnak feladatot, 96 gazdaságvédelmi nyomozónak kerületi rendőrkapitányságokon ajánlottak fel nyomozói vagy vizsgálói beosztást.

A BM korábban azt közölte: a rendőrséget azért kell átszervezni, hogy megszüntessék a párhuzamosságokat - hangzott el a Híradóban. A tudósításban hozzáfűzték: a közleményekben arról nincs szó, hogy ennek van-e köze a júniusban őrizetbe vett vállalkozó és a velük kapcsolatban álló rendőrtisztek ügyével.

Az NNI gazdaságvédelmi főosztályán, illetve a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályán dolgozó rendőröknek öt napjuk van arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e a felkínált új beosztást. Ha nem fogadják el, megszüntethetik a szolgálati viszonyukat. A csütörtöki átszervezés 418 rendőrt érint. A BM azt közölte: a rendőrség átszervezése várhatóan szeptember végére fejeződik be - hangzott el a Híradóban.

Pintér Sándor belügyminiszter a Népszabadság július 7-i számában beszélt arról, hogy lesznek személyi és szervezeti változások a rendőrségnél, de ezek nem feltétlenül állnak majd ok-okozati kapcsolatban a közelmúltban kirobbant korrupciós üggyel. A miniszter akkor úgy vélte, nem maradhat meg a jelenlegi keretek között az NNI sem, amely megalakítása óta létszámát, feladatait és jogosítványait tekintve is jelentősen bővült, "de ez nem párosult a hatékonyság javulásával".

Pintér Sándor július közepén a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Papp Károly vezérőrnagyot, aki feladatát az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetőjével együttműködve látja el, a miniszteri biztos tevékenységét a belügyminiszter közvetlenül felügyeli. A rendőrség átszervezésének meghatározó célja az ORFK stratégiai és operatív tevékenységének szétválasztása - írta korábban a BM.

Július közepén bocsátották közigazgatási egyeztetésre azt a javaslatot, amelynek értelmében a BM összevonná az NNI-t és a Készenléti Rendőrséget. A BM akkori közleményében azt írta: az NNI továbbra is a nemzetközi és az országos jelentőségű, illetve a több megyére kiterjedő bűncselekmények nyomozását fogja végezni a Készenléti Rendőrségen belül, részben megváltozott feladatkörrel, áttekinthetőbb szervezetben.

BM: az ütemtervnek megfelelően halad a rendőrség átszervezése

A rendőrség átszervezése, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Készenléti Rendőrségbe történő integrációja az ütemtervnek megfelelően halad - számolt be a Belügyminisztérium (BM) tájékoztatása szerint a tárca vezetői értekezletén Hatala József országos rendőrfőkapitány és Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos.


A Belügyminisztérium sajtóosztályának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Hatala József és Papp Károly a rendőrség átszervezésének aktuális kérdéseiről azt is elmondta, hogy az NNI gazdaságvédelmi főosztálya, valamint a speciális bűnözői csoportok elleni és a kábítószer-bűnözés elleni osztályai személyi állományának egy része csütörtöktől más rendőri egységeknél teljesít szolgálatot.

Hatala József és Papp Károly közölte azt is, hogy jogutód nélkül megszűnt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni főosztályának szervezett bűnözés elleni osztálya, és az átszervezéssel érintett állomány a BRFK és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrkapitányságain dolgozik tovább. Az osztályok folyamatban lévő ügyeinek átadás-átvétele folyamatos, a nyomozó hatóságok feladatainak ellátása akadályba nem ütközik - jelentették a BM vezetői értekezletén.

Pintér Sándor belügyminiszter a jelentéseket elfogadta, és megismételte: "a rendőrség valamennyi szervezeti egységétől megköveteli a jogszabályoknak, a társadalmi és a szakmai elvárásoknak megfelelő magas szintű munkát, a vezetői állománytól pedig a következetes, határozott parancsnoki tevékenységet" - olvasható a BM közleményében.

Pintér Sándor belügyminiszter a Népszabadság július 7-i számában beszélt arról, hogy lesznek személyi és szervezeti változások a rendőrségnél, de ezek nem feltétlenül állnak majd ok-okozati kapcsolatban a közelmúltban kirobbant korrupciós üggyel. A miniszter akkor úgy vélte, nem maradhat meg a jelenlegi keretek között az NNI sem, amely megalakítása óta létszámát, feladatait és jogosítványait tekintve is jelentősen bővült, "de ez nem párosult a hatékonyság javulásával".

Pintér Sándor július közepén a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Papp Károly vezérőrnagyot, aki feladatát ORFK vezetőjével együttműködve látja el, a miniszteri biztos tevékenységét a belügyminiszter közvetlenül felügyeli. A rendőrség átszervezésének meghatározó célja az Országos Rendőr-főkapitányság stratégiai és operatív tevékenységének szétválasztása - írta korábban a BM.

Ekkor bocsátották közigazgatási egyeztetésre az NNI és a Készenléti Rendőrség összevonásáról szóló javaslatot is. A BM akkori közleményében azt írta: az NNI továbbra is a nemzetközi és az országos jelentőségű, illetve a több megyére kiterjedő bűncselekmények nyomozását fogja végezni a Készenléti Rendőrségen belül, részben megváltozott feladatkörrel, áttekinthetőbb szervezetben.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
rendőrség


a rovat további hírei
Autósüldözés az M1-esen Orbán "térdre kényszeríti" az ellenzéki médiumokat Főnököket nevelnek az egyetemen Orbán újabb tízmilliárdos ajándéka Kósának és a Horthy emlékét őrző református kollégiumnak Nem minden egyházat ismernek el, de megbecsülik Fizetés helyett hozzá vágta a bárszéket Hulladékot kommunikál a kormány
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
231.83

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: novoporn
A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes
Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...