Tarlós hivatalosan is kérte a BKV-megállapodás újratárgyalását
címlapsztori
1/10
Tarlós István hivatalosan is kezdeményezte a kormány és a főváros között a BKV-ról kötött megállapodás módosítását - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére.
Hozzátették: külön tárgyalások meghirdetésére nincs szükség, a kormány és a főpolgármester hivatala között folyamatos a munkakapcsolat.
Tarlós István hétfőn vetette fel, hogy újra kell tárgyalni a kormánnyal a BKV-ról kötött megegyezést, miután a parlament múlt pénteken leszavazta a fővárosi dugódíj bevezetését megteremtő törvénymódosítást.
Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn a főpolgármestert idézve azt közölte az MTI-vel, hogy az Országgyűlés döntése nyomán elvileg veszélybe kerülhet a 4-es metró uniós támogatása. Emlékeztetett, hogy a korábbi, szocialista-szabad demokrata többségű városvezetés 2009-es döntése alapján a beruházást támogató európai bizottsági határozat külön is nevesítette Budapest számára a dugódíj bevezetésének kötelezettségét, legkésőbb 2013-ra.
A tárca keddi közleményében kifejtette: a kormány ahogy eddig, úgy a jövőben is folyamatosan és számos eszközzel segíti a fővárosi közösségi közlekedés megörökölt problémáinak, így az uniós támogatások igénybevételével kapcsolatos kérdések kezelését.
A kormány törekvésének végső célja, hogy hosszú távon fenntartható finanszírozás biztosítsa a fővárosi tömegközlekedést - jegyzik meg. Ennek részeként minden, a személyforgalmi behajtási díjjal (dugódíjjal) kapcsolatos felvetést, fejleményt is értékel és megvizsgál - áll a közleményben.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Tarlós István, BKV, dugódíj, metróa rovat további hírei
Tüntetés a Közgép-peren: "Lajos, te vagy az állam"
Pintér nem mondott megnyugtatót a trafikmutyiról meghallgatásán
Újraélesztették a kerti tóba esett kisfiút
Kimenekültek az utasok a kigyulladt buszból
Kapunk újabb adókat? A kormányhonlapon közlik
Következő forduló: a pénztárgép-mutyi?
Pécsi késelés: előzetesbe került a brutális tett gyanúsítottja