2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 13:46 | GYÁRFÁS, SZORINA

Tarlós kezdheti elölről - ezt akarták az Orbánra szavazó budapestiek?

2012. július 09. | 19:43
A főpolgármester álláspontja szerint újra kell tárgyalni a kormánnyal a BKV-ról kötött megegyezést, miután a parlament múlt pénteken leszavazta a fővárosi dugódíj bevezetését megteremtő törvénymódosítást.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfőn a főpolgármestert idézve azt közölte az MTI-vel, hogy az Országgyűlés döntése nyomán elvileg veszélybe kerülhet a 4-es metró uniós támogatása. Emlékeztetett, hogy a korábbi, szocialista-szabad demokrata többségű városvezetés 2009-es döntése alapján a beruházást támogató európai bizottsági határozat külön is nevesítette Budapest számára a dugódíj bevezetésének kötelezettségét, a legkésőbb 2013-ra.

A kommunikációs igazgató megismételte, hogy a főváros és a kormány közötti, a BKV finanszírozásáról korábban kötött megállapodásnak csupán egyetlen pontja rendelkezik a dugódíjról, a főváros és a Századvég által tett mintegy nyolc másik javaslat mellett. Jelezte, hogy a főpolgármester szerint a megállapodás ezen pontját újra kell tárgyalni. Ha a dugódíjból várt bevételeket nem pótolják, akkor 2013 közepén finanszírozhatatlanná válhat a BKV - hangsúlyozta.

Múlt pénteken György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes is azt közölte, hogy sem Tarlós István, sem a város más vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez. Hozzátette, hogy a dugódíj egy lehetséges forgalomszabályozási eszköz, de annak bevezetését több infrastrukturális beruházásnak meg kell előznie, és a bevezetést - ha a tanulmányok ennek szükségességét igazolják - megfelelően elő kell készíteni.

Mint írta, ezek a tanulmányok most készülnek, ha ezek arra jutnak, hogy Budapesten "idő előtti" a személyforgalmi behajtási díj bevezetése, akkor egyeztető tárgyalásokat kell folytatni a kormánnyal a közösségi közlekedés finanszírozásának megoldásáról. Ezzel egy időben azonnal meg kell kezdeni azokat az előkészítő tárgyalásokat, amelyek a behajtási díj bevezetésének kötelezettségét előíró dokumentumok módosítását célozzák.


  |   STOP


a rovat további hírei
Fej nélküli halottat találtak a János-hegyen: nem gyilkosság? Fidesz: az EU miatt kell a megszorítás Világháborús szinten a magyar szegénység? Halálra gázolta az úton fekvő nőt Isten, Haza, Család 2013-ban: a Fidesznél a család visz mindent Ismét hajózható a magyar Duna-szakasz A Sziget-szervezők megvédték a szigetet
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
238.56

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: playboy
Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys
A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.