Utcára hívja támogatóit a Jobbik
címlapsztori
1/10
"Vonulásos tüntetéssel" tiltakozik a "brutális megszorítások" ellen a Jobbik május 12-én Budapesten - közölte a párt elnöke szombaton. Vona Gábor közleménye szerint a vonulók az MSZP- és a Fidesz-székházat is érintik, "így fejezve ki a megszorítások kormányokon átnyúló folytonosságát, melyet az EU és az IMF nyomására hajtanak végre a helytartók".
"A gazdagok kormánya ott folytatja, ahol a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által fémjelzett elődje abbahagyta. E gazdaságpolitika magyar családok százezreinek veszélyezteti az életét, beleértve a folyamatosan lecsúszó, leszakadó középosztályét is. A kormány folyamatosan csak egy szűk, tehetős csoportnak kedvez intézkedéseivel, s mindeközben válságos állapotok uralkodnak az egészségügy és az oktatás területén is. Elég volt a megszorításokból, az emberek lehúzásából, kiszipolyozásából!" - áll Vona Gábor közleményében.
A dokumentum szerint a Jobbik azokra számít, akiknek elegük van az állami szervek "kíméletlen pénzbehajtásából", az új adókból és adóemelésekből, illetve megélhetésüket veszélybe sodorta a munkanélküliség vagy a devizahitel.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Jobbika rovat további hírei
Így sulykolják, hogy szerintük "Magyarország jobban teljesít"
"Pállik fekáliája szaga" - Kerényit már a "polgári" sajtó támadja
A Fidesz azt javasolja, legyen bármikor választható az árfolyamgát
Furgonnal ütköztek - három sérült Fertőendrédnél
Az új adóval hazavágnak egy iparágat, újabb csődök jönnek
Kerékpárost gázolt egy kamion a 86-os úton
Kezdhet pakolni a Fidesz, feldühítették a tömeget a trafikmutyival - Fotók