2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 07:21 | JÚLIA, RITA

Víz világkonferenciát rendezne Magyarország

2012. július 10. | 16:12
Magyarország kiemelten kezeli a víz kérdéskörét, ezért vállalta, hogy 2013 őszén víz világkonferenciának adna otthont - mondta az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának keddi budapesti ülésén Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár a júniusi Rio+20 ENSZ konferenciáról tartott tájékoztatójában elmondta: a tanácskozás két legfontosabb témája a zöld gazdaság és a fenntartható fejlődés kapcsolata, illetve a fenntartható fejlődés intézményrendszerének megerősítése volt.

Az egyes országok eltérő álláspontja miatt az előzetes egyeztetések során nem tudtak megállapodni a zárónyilatkozat szövegében. A végül elfogadott dokumentum lényegesen kevesebb konkrétumot, illetve kötelezettségvállalást tartalmaz a vártnál - ismertette a helyettes államtitkár.

Magyarország számára a legfontosabb az volt, hogy a fenntartható fejlődés dimenziói azonos súllyal jelenhessenek meg a záródokumentumban, illetve fontos terület volt a szegénység csökkentése és az élelmiszerbiztonság - közölte. Hozzátette: a többi ENSZ-tagállamhoz hasonlóan Magyarország sem lehet tökéletesen elégedett a konferencia eredményével.

Magyarország a "Víz barátai" csoport többi tagjával együtt folyamatosan napirenden tartotta a víz témakörét, ennek kapcsán vállalta a víz világkonferencia megrendezését - mondta el Tóth Katalin.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
víz


a rovat további hírei
Öles léptekkel a Balkán felé: trafikmutyi és "cigi okosban" Pénzt és ékszert is raboltak az idős asszonyoktól Helyszínen semmisítik meg a Várbazárnál talált bombát További 1200 fős bővülést helyezett kilátásba Pintér Magyarország hárommilliárd forintot utasít vissza - hiába titkolják a valódi okot Kósa: A jövőben menekültügyi őrizetbe lehet venni bárkit egyedi döntés alapján Mindig meglógott: kamerákkal figyelte a rendőröket
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
233.09

szavazás
Utólag hogy látja ByeAlex szereplését?
Gáz volt Rendben volt Jobb volt, mint vártam
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.