Bálint Antónia: pasi egyelőre sehol
címlapsztori
1/10
Bálint Antónia nyitott lenne egy új kapcsolatra. Az egykori szépségkirálynő évek óta egyedülálló. Egy gyermek után és negyven felett is bomba alakja van, így nincs hiány elismerő férfipillantásokban, ám az igazit egyelőre nem találta meg.
- Vannak rossz, nehezebb periódusok az életemben, de szerencsére egyre távolabbinak tűnik ez a korszak. Szemellenző azért nincsen rajtam, és vak sem lettem a gyerekszülés óta. Egyre szívesebben ismerkedem, beszélgetek, bár azt nem mondom, hogy bárkivel. Randevúk is voltak az elmúlt időszakokban, de egyelőre nincs olyan férfi, akiről a nagy nyilvánosság előtt is be tudnék számolni. Maradi vagyok, nem követem a mai divatot, legalábbis olyan értelemben nem, hogy én udvaroljak. Sokan figyelmeztetnek, hogy ez a mostani trend, de én erre képtelen vagyok - hangsúlyozza a hot! magazinnak Bálint Antónia, aki rögtön észreveszi, ha valakinek nem szimpatikus, és akkor már nem is erőlteti az ismerkedést.
- Elég jó érzékem van ahhoz, legalábbis pár rossz tapasztalattal a hátam mögött, hogy normális embert válasszak. Csak ki kell várni az igazit! Sokat számít, hogy a lányomnak is szimpatikus legyen majd a választottam, de mivel négy és fél éves, nem hiszem, hogy neki kell majd meghoznia ebben a végső döntést - zárta mondandóját az egykori szépségkirálynő.
Forrás: STOP/Hot |
STOP

címkék
Bálint Antónia, szépségkirálynő, párkapcsolat, szerelem, randevúa rovat további hírei
Decis pohárból tolják a pálinkát az erdélyi humoristák
Már most egymásnak estek az X-Faktor műsorvezetői
Biztosan megható lesz - Saját magát alakítja a beteg színész
Pénteken temetik Király Tamást
Szebeni István: Csak most indult volna be az életem
Angelina Jolie kiheverte a mellműtétjét
Pálffy István már felnőtt a feleségéhez?