Csengetett a maffia Szirota Jennifer apjánál
Álmatlan éjszakák gyötörték Szirota Jennifer édesapját: Ciki csak most merte elmondani a hot! magazinnak, mi történt az utolsó Csillag Születik adások egyike előtt: bűnözők jelentkeztek nála azzal, hogy a nyeremény feléért győzelemhez segítik lányát.
- Akkor még négy versenyző volt játékban. Egyik este csöngött a telefonom, egy ismeretlen ember hívott. Titokzatoskodott, azt mondta, személyesen szeretne tenni egy üzleti ajánlatot. Megkérdezte: akarom-e, hogy a lányom nyerje a versenyt? Mondtam neki, hogy persze, hiszen ezért jelentkezett, ezért támogattuk mindenben. De hol itt az üzlet? - kérdezett vissza az énekesnő apja.
Az ismeretlen férfi közölte Jennifer édesapjával, hogy negyvenezer szavazatot, vagyis SMS-t tudnak Jenniferre küldeni, cserébe egy éven keresztül kérik a nyeremény, vagyis a havi egymillió forint felét.
- Nemet mondtam, de megijedtem. Arra gondoltam, hogy ha a lányom győz, akkor azt állítják majd, hogy hiába mondtam nemet, nekik köszönhetjük. Ez az egy, ami miatt talán jobb is, hogy nem ő lett az első - tette hozzá Szirota Ciki.
A magazin megkereste Vidus Ildikót, a Telekom New Media Zrt. vezérigazgatóját, ugyanis a cég bonyolítja az RTL Klub különböző műsoraival kapcsolatos interaktív alkalmazásokat, így az élő műsorok szavazásait is.
- A rendszer zárt, bérelt vonalakon keresztül kapja a nézők által elküldött szavazatokat. Az eredményt minden esetben közjegyző hitelesíti. Folyamatosan figyelemmel kísérjük az egyes előadókra, szereplőkre leadott szavazatok számát, illetve azt is, hogy egy-egy hívószámról mennyi üzenet érkezik be. Ha ez eltér a szokásostól, az ügyfélszolgálat felhívja az ügyfeleket, hogy van-e tudomásuk arról, hogy éppen szavaznak az adott műsorra. Technikai értelemben lehetséges, hogy egy vagy több előfizetési számról tömegesen érkezzenek SMS-ek, de az említett negyvenezer üzenet értéke 13 millió kétszázezer forint lenne - világosított fel az igazgató.
Forrás: STOP/Hot |
STOP

címkék
RTL, Csillag Születik, tehetségkutató, Szirota Jennifer, Szirota Ciki, maffia, szavazat, nyeremény, pénza rovat további hírei
Ha nagyon kell sietni a WC-re...
Botrány! Ciciből szopizott anyatejet a műsorvezető - Videó
Deutsch Anita fejben már messze jár
Tatár Csilla mit titkol a férje elől?
Súlyos balesetet szenvedett DJ Dominique
Keleti Györgyit ájulásig verték
Nacsa Olivér alkoholista is lehetett volna