Deutsch Tamás szerint egy "f*s dömping" a Compact Disco sztorija
címlapsztori
1/10
A kedd esti bakui elődöntőből a Compact Disco továbbjutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Tizennyolc produkció közül tízet kvalifikált a zsűri és a nézők a szombati végső megmérettetésre. A csapat örömeiben azonban nem mindenki osztozott.
Bakács Tibor Settenkedő nem rejtette véka alá negatív meglátásait az azerbajdzsáni rendezvénnyel kapcsolatban.
- Az egész dalverseny egy nyomorék NDK-s zenés ajándékkosár, ami a táncdalfesztivál nyugat-európai primitív változata. Szerintem semmi esélye sincs a Compact Disconak a mezőnyben - mondta az Új Ásznak Bakács Tibor kritikus, aki mérhetetlenül felháborodott a verseny hazai válogatója alkalmával és nyíltan kifejezte véleményét a magyar együttessel kapcsolatban.
- Rendkívül viccesnek ítélem a csapat beszavazását! A magyar zsűri egy saját elveivel ellentétes döntést hozott, hiszen folyamatosan azt hangoztatta Rákay Philip, hogy meg kell mutatnunk nekünk, magyaroknak, hol a helyünk a világban, ehhez képest egy sz*r elektropop zenekart küldenek, ami ráadásul valami brit csapat koppintása. Mi csakis énekhangban tudnánk versenybe szállni másokkal, de a Compact Disco ebben a tekintetben is teljesen jelentéktelen - fakadt ki a napilapnak Bakács a hazai döntő után, azonban nem csak a neves kritikus foglalt állást a rendezvénnyel, valamint a magyar delegáltakkal kapcsolatban.
"Az eurovíziós dalfesztiválos-azerbajdzsános-kompaktdisznós marketing f*s dömping elleni tiltakozásul Dolly Rollt hallgatok" - tette közzé Twitter oldalán Deutsch Tamás kormánypárti politikus.
Bérczes Ádám, a csapat menedzsere szűkszavúan reagált.
- Bakács Tibor és Deutsch Tamás sosem foglalkozott velünk, így mi sem foglalkozunk velük. Mindenki magát minősíti a szavaival, tetteivel - reagált a menedzser.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
Eurovíziós Dalfesztivál, Compact Disco, együttes, Deutsch Tamás, Bakács Tibor, kritikusa rovat további hírei
Ikerfiúk markolászták az ikerlányok melleit - Fotók
Varga Miklós boldogabb a kamera másik oldalán
Jogsi híján buszozik a csinos műsorvezető
"Éreztem, hogy van hozzá érzékem" - Már gyakorol az egykori szépségkirálynő
Hujber Feri nem agresszív, "csak" vehemens
Alekosz budai házról ábrándozik
Varga Iza vágyott rá, hát megkapta