Eurovízió - Sikerült alulmúlni a tavalyi eredményt
Bár reménykedtek, nem sikerült a Compact Disconak bejutnia a legjobb tíz, sőt a legjobb húsz ország közé sem. Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén a magyar zenekar a 24. helyen végzett, győztesként pedig Svédország dalát választotta a közönség.
Látványos tűzijátékkal és fergeteges nyitó show-val indult az 57. Eurovíziós Dalfesztivál, ahol felcsendült a tavalyi győztesek dalából is egy részlet. A helyszínen 20 ezer ember szurkolt kedvencének, Európában és azon túl 120 millióan követték a versenyt. Az m1-et Gundel Takács Gábor tudósította Bakuból.
42 ország vett részt a Dalfesztiválon, közülük 26 jutott a döntőbe. Magyarország képviselője, a Compact Disco másodikként lépett színpadra Sound of our Hearts című dalával.
- A győzelem volna a legjobb, de az már nagyon tetszene, ha benne lennénk a tízben. Ezer próbán vagyunk túl, készen állunk arra, hogy a legjobbat nyújtsuk. A színpadon eldől, hogy oda tudjuk-e tenni magunkat - mondta nem sokkal az élő döntő előtt a Compact Disco Gundel Takács Gábornak.
A zenekar szerint a keddi elődöntőn nagyobb drukk volt bennük. A döntő előtt azt nyilatkozták: a mostani produkciójuk azon múlik majd, hogy ugyanabban a pillanatban ismét el tudja-e kapni őket az érzés, amitől fel tudnak robbanni.
A bakui kristálypalota piros-fehér-zöldben világított és ismét hatalmas átéléssel játszott a magyar zenekar. Ez azonban nem volt elég a legjobb tíz produkció közé való jutáshoz, hiába volt velük szerencsehozó plüss kabalájuk, Fifi is.
A szavazás csak az utolsó dal elhangzása után kezdődhetett meg. A nézőknek 15 percen keresztül volt lehetősége telefonon vagy sms-ben voksolni. 42 országból érkeztek szavazatok 26 országra. Magyarországról a magyar zenekarra nem lehetett szavazni. Svédország végzett az első helyen 372 ponttal, amivel majdnem rekordot döntött. 113 ponttal maradt le mögötte Oroszország, a harmadik helyet pedig Szerbia szerezte meg.
Tavaly Wolf Kati a 22. helyen végzett. Magyarország idén 19 ponttal a 24. lett. Mint kiderült, az első elődöntőn a Compact Disco a 10. helyen jutott tovább. A döntőben pontot kaptunk többek között Romániától vagy épp Szlovákiától, ám ezúttal Finnországtól egyetlen pont sem érkezett a magyar produkcióra.
Az Eurovíziós Dalfesztivált a győztes, Svédország dala zárta.
Szerző: Borsos Zsuzsi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Eurovíziós Dalfesztivál, Compact Discoa rovat további hírei
Csak a melltartótól volt hajlandó megválni
Judy férje hallani sem akar újabb gyerekről
Sötét gondolatok járnak Balázs Klári fejében
Igyekeznek szerethetően pofátlanok lenni
Különleges emléket állítottak neki kollégái
Bódi Sylvi nem egy puszinyuszi
Magyar celeb ritkán szül közkórházban