"Hát tessék!" - Némedi Mari kirakta a melleit - Fotók
Ha villantás kell, tessék! - mondja Némedi Mari, aki celofán ruhában mutatta meg melleit. A színésznő úgy érzi, csak így figyelnek oda problémáira. Szerinte a csalók miatt került nemrég kórházba is, mert nem adták neki vissza tartozásukat.
- Ha az kell, hogy megmutassam a cicijeim, hogy rám figyeljenek, mit mondok - a bűnözők, a csaló gazemberek ellen és magam védelmében - hát tessék! Bravúros celofán ruhában akármelyik gálán megjelenhetnék amolyan "bolond lány" stílusban, mint az egyik kedvenc színpadi szerepemben, ha erre van szükség. És még csak nem is kerül csillagászati összegbe.
Most bemutatom! - kezdte Némedi Mari, aki bár többször elpanaszolta, mennyire kihasználták, mégis úgy érzi, mondandója süket fülekre talált.
- Már törvénymódosítást is kértem, javasoltam a miniszterelnök úrnak, de gondolom hiába a levél is, amit személyesen én is megkaptam tőle, nem történik semmi. Lelépnek a szélhámosok, fenyegetnek, zsarolni próbálnak, ha kérni merem a tartozásukat és még ők érzik biztonságban magukat.
A színésznő szerint új törvényre, vagy törvénymódosításra volna szükség, hogy visszakaphassa azt, amiért évek alatt megdolgozott. Azt mondja, a csalók miatt került életveszélyes állapotban kórházba is.
- Legyen törvény, vagy törvénymódosítás a bűnözők ellen! Ezért vettem le a felső részemet hátha odafigyelnek, hogy mit beszélek. Nem csak odaállok - ha kell, mosolygok, ha kell, belül zokogok -, hanem beszélek, kérek és nem öncélúan, csakis a cél érdekében. Meddig tűrhető ez? Meddig kell még az igazságszolgáltatásra várnom. Sokat szinkronizálok, jótékonysági délutánokon és esteken lépek fel igazi, csodálatos barátaimmal, segítek mindenkinek, teszem a dolgom. Velem miért csinálják ezt a szélhámosok? - teszi fel a költői kérdést Némedi Mari, akinek veszélybe került filmes munkája is.
A színésznőt még kórházba kerülése előtt kérték fel egy többrészes filmsorozat forgatására, ahol igazgatónőt alakított.
- Nem tudtam mi lesz velem, hiszen nagyon rossz állapotban kerültem be a kórházba, de az író, a rendező, a stáb engem akart és megvártak. A forgatást - ami a fiatalok stylist képzéséről szólt, ahol nagy szerepe van az igazgatónőnek, hiszen szigorral szeretettel, barátsággal tudással és persze humorral rávezeti a fiatalokat arra, hogy hogyan váljanak sikeres tervezőkké - időközben befejeztük. Egy igazi humoros, minden hájjal megkent tervezőt alakít benne Ihos József is, akivel egy másik produkcióra is felkértek minket - tette hozzá a színésznő, aki a divatfilm után így humoros oldalát is meg tudja majd mutatni.
Szerző: Borsos Zsuzsi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Némedi Mari, színész, meztelen, cicia rovat további hírei
Cigi és konyak is fogyott rendesen a mise alatt
Éjjel-Nappal Joe nem tagadja: ütött, ha úgy érezte
Mellközepet villantott a szépségkirálynő - videóval
Magyar lányok kényeztették magukat a napsütésben - Fotók
Pataky Attila szándékosan mondott nemet
Hernádi Judit népszerű vagy csak a mellei?
Megijedt partnerétől Az ének iskolája tehetsége