2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 11:22 | ORBÁN, GERGELY

Heti egyszer fürödhet - Damu már most nem bírja

2012. április 26. | 10:25
Lelkileg és fizikailag is nehezen viseli Damu Roland a bezártságot, ám igyekszik olyan életet élni, hogy ne kelljen gyógyszert szednie. A színész csupán heti egyszer fürödhet, látogatókat pedig havonta egyszer fogadhat. Az intézetbe tegnap érkezett hozzá ügyvédje, dr. Ruttner György.

- Passzívan telik az az idő, amit bent kell tölteni, egy aktív tevékenységhez szokott embernek ez rendkívül nehéz. Reménykedünk benne, hogy minél kevesebb ideig tart és a felülvizsgálat során alapvető változás áll be, mert nem követte el ezt a cselekményt. Ártatlannak vallja magát és bízik az igazságszolgáltatásban. Nagyon nehezen telnek a bent töltött órák, azt reméli, hogy addig is dolgozni tud, akár szellemi vagy fizikai téren, hogy gyorsabban teljen az idő - kezdte a védő, aki elárulta, hogy Damu normális kapcsolatba került cellatársával.

- Olvas, beszélget a zárkatársával, egy másik fiatalemberrel van együtt, akit nem erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek el, így nincs kitéve semmiféle atrocitásnak. Azok a szabályok vonatkoznak Rolandra, mint akik nem dolgoznak. Vagyis például heti egyszer fürödhet. Nehéz neki, de kénytelen hozzászokni. Többek között ez is arra inspirálja őt, hogy dolgozhasson, mert azzal együtt jár a fürdés is. Próbálja férfiasan viselni az egészet és minél hamarabb olyan állapotba kerülni, hogy ne kelljen gyógyszert szednie - fogalmazott dr. Ruttner, majd hozzátette: kicsi az esélye, hogy a szeretteitől elbúcsúzzon a színész.


Forrás: STOP/Új Ász   |   STOP

címkék
Damu Roland, színész, nemi erőszak, ügyvéd, börtön, kórház, gyógyszer


a rovat további hírei
Tóth Gabi még sosem volt ennyire besózva A színész a melegházasságokért harcol Néhány "rasszista bunkó" meggyalázta a színész sírját Magdi anyushoz foggal-körömmel ragaszkodtak, de hiába A győztes elhagyja a Földet - DiCaprioval együtt "Gyönyörű nagy melleim voltak" Pornózz és a bank nem veszi el a pénzed
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
231.83

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: novoporn
A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes
Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...