2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 12:25 | MILÁN, IVÓ

Juhász Marci felébredt - véget ért az álom

2012. május 27. | 09:59
Juhász Marci búcsúzott a Csillag Születik hatodik élő show-jából. A borsodi fiú azt mondta, itt még semmi sem ért véget, az élet csak ezután kezdődik el.

Óriási volt a tét szombat este a Csillag Születik döntőjében. Négy produkció maradt ugyanis versenyben, de csak három versenyző juthatott a tehetségkutató végső döntőjébe. A kiscsillagok kétszer is színpadra léptek. Az új produkciójuk mellett bemutattak egy másikat is, amit akkor láthattak a nézők, amikor bejutottak az RTL Klub élő műsorába. Később pedig egy közös számot is előadtak.

A zsűri ismét pontozott, az általuk felállított sorrend szerint Mészáros János Elek lett volna a biztos kieső, ám a nézők véleménye is számított. Az eredményhirdetést nemcsak a zsűri várta hatalmas izgalommal - még Puzsér Róbert is elárulta, hogy csak az érdekli, hogy a Quantum XXL jusson tovább -, hanem a színpadon felsorakozó versenyzők is.

A szavazatok összesítése után nem feltétlenül a továbbjutás sorrendjében először Szirota Jennifer nevét mondták ki, majd őt követte a Quantum XXL. Harmadik finalistaként Mészáros János Elek szerepelhet, Juhász Marcinak pedig búcsúznia kellett a műsortól.

A fiú szombaton egy újabb saját szerzeményt mutatott be Hurrikán címmel. Puzsér Róbert ennek ismét örült, hiszen a legutóbbi adásban is elmondta: nem kellett volna ennyit rejtegetni, de érdemes volt kivárni Marci saját számát.

- Te vagy a bizonyíték arra, hogy nemcsak VV Alekoszok születnek ezen a csatornán - tette hozzá a kritikus.

Pokorny Lia is pozitívan fogalmazott. Igaz, most nem érzett katarzist, de azt mondta: azt jobban díjazza, ha látja, hogy a fiú mennyit dolgozik magán hétről hétre. Hajós András azt tanácsolta, találja meg az arany középutat a népdal és a rock között, Hernádi Judit pedig annyit mondott: ha nem is üstökös, de tökös volt Marci előadása.

A borsodi fiú második produkciója a Ha kihajtom a libámat kezdetű népdal volt, amivel korábban bekerült a Csillag Születik élő show-jába.

- Nekem ez tökéletes volt. A hangod belemegy a mellkasomba, ott szorongatja a szívem és bőgnöm kell tőled - dicsérte Juhász Marcit ismét Pokorny Lia.

A fiú nevét - bár már nem szerepelhet a jövő heti végső döntőben - jó ideig skandálta a közönség az eredményhirdetés után és állva tapsolták meg.

- Megyek rock and rollozni tovább motoros találkozókra, úgyhogy nem áll meg az élet. Csak most kezdődik! - búcsúzott Marci.


Szerző: Borsos Zsuzsi   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
RTL, Csillag Születik, tehetségkutató, Szirota Jennifer, Mészáros János Elek, Juhász Marci, Quantum XXL


a rovat további hírei
Nánási Micinek öccse születik Szulák Andrea a szülőszobán bocsátott meg az apjának ByeAlex a 10. - Ezt nem kell magyarázni Eltűnt a Komár árvájának pénzt gyűjtő férfi Nótár Mary 12 évesen már eltartotta magát Jakupcsek Major Tamásnak köszönhette a boldogságot Súlyos lelki sebeket cipel az RTL sztárja
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.