Kibújt a popsi a naciból - Fotók!
címlapsztori
1/10
Szexi nyuszilányok lepték el Budapest belvárosát, az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán. A bevállalós playmate-ek grid girlöknek öltözve állították meg az autóforgalmat.
Fekete Tünde, Pintér Marianna, Bűti Bettina, Nyéki Noémi Virág és Ruzsnyák Anikó is grid girlnek, azaz rajtrács-lánynak öltözött. A hazai playmate-ek azért álltak Budapest forgalmas kereszteződésében a kocsik elé, hogy Forma-1-es hangulatba varázsolják az autósokat, mintha a rajtrácsról indulnának tovább, ha zöldre vált a közlekedési lámpa.
A lányok kitettek magukért: apró, alig takaró ruhadarabokban vonták magukra és a Magyar Nagydíjra a figyelmet.
- Még ilyen szerepben nem voltam, viszont nagyon tetszett! - mondta izgatottan Fekete Tünde, aki elmondása szerint nagyon szereti és a tévében is mindig megnézi a Forma-1-et.
- Nagy vágyam, hogy egyszer Monte Carlóban nézhessek meg egy versenyt, de nagyon örülök, hogy most hétvégén még közelebb kerülhetek a sporthoz, hiszen ott leszünk Pintér Mariannal és élőben szurkolunk majd. Hamilton a kedvencem. Sajnos a szíve már foglalt, de meglátjuk, mi lesz a versenyt követő afterpartin. Talán egy kicsit közelebb tudunk kerülni a pilótákhoz és sikerül elcsavarni a fejüket - mosolygott sejtelmesen Tünde, aki szereti az extrém helyzeteket, így az Andrássy út közepére is bátran kitipegett miniruhájában.
- Kicsit veszélyes volt, de nagyon tetszett a szerep, úgy látom, hogy az autósok figyelmét is sikerült rendesen felkeltenünk. Nagyon látványos volt a ruhánk, így persze még jobban megnéztek minket. Egyébként a magánéletemben szégyenlős vagyok, de a fotózásokon egyáltalán nem. Nyolc éve modellkedem, úgyhogy már hozzászoktam az ilyesmihez - árulta el a szexi nyuszilány, aki bevallotta: egyszer egy valódi Forma-1-es versenyen is kipróbálná magát grid girlként.
Szerző: Borsos Zsuzsi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Fekete Tünde, Forma-1, playmatea rovat további hírei
Utálja, amiért nem állítja le az őrült lányokat
Ki lesz a királynő? - Megvan a tizenhat legszebb döntős
Megszűnt a Republic
Bosszúból megmutatja az intim fotókat?
A fejére varratta bikinis nejét - Fotó
A gyerekkel szexelt a bébiszitter
Keményen gerincre nyesik Kardashian pornós hasonmását