Lehetetlen: élve látták Amerikában Zámbó Jimmy-t
A Zámbó-testvéreket mélységesen megrázta és felháborította az a napokban megjelent hír, mely szerint egy Amerikában élő magyar férfi látta, sőt beszélt a 11 éve tragikus körülmények között elhunyt Jimmy-vel. A Király nővére, Marietta nem tartja elképzelhetetlennek, hogy imádott testvérének élhetnek világszerte alteregói, de ő maga nem szívesen találkozna egyikükkel sem.
A híresztelésektől egyébként idős beteg édesanyjukat féltik Zámbóék, és arra kérik a rajongókat, ne is keressék őt ezzel kapcsolatos kérdéseikkel, mert titkolni szeretnék előtte a pletykát.
- Tudom én, hogy a testvérünkkel kapcsolatban megjelenő hírek még ma is hatalmas érdeklődésre tartanak számot, ezért nem is vesszük a szívünkre, ha időnként kicsit valóságtól elrugaszkodott információk látnak napvilágot vele kapcsolatban. Most azonban túllőttek a célon. Azzal, hogy közölték, élve látták Jimmy-t, az egyébként sosem gyógyuló sebeinket szaggatták meg. A testvérünk meghalt, és bár én magam nem láttam a holttestét, Tihamér öcsém a kórházban szemtanúja volt annak, amikor kitolták a kórteremből. A családunknak szemernyi kétsége sincs afelől, hogy az ő porai nyugszanak a csepeli temetőben - kezdte könnyeivel küszködve Marietta.
- A testvéreim és az én mindennapjaimat kitölti, hogy gondozzuk Jimmyke emlékét, és most is nagy munkában vagyunk, hogy méltó legyen a nevéhez a szeptember 29-i díjátadó gála. Elég baj az nekünk, hogy már nem az ő koncertjein munkálkodunk - fűzte hozzá az Új Ásznak Marietta, aki attól tart, hogy édesanyja megtudja, mi jelent meg a napokban elvesztett fiával kapcsolatban.
- Anyukánk soha nem fogja tudni feldolgozni, hogy elvesztette Jimmy-t. Képzelje csak el bárki, mit tenne a lelkével, ha azt hallaná, hogy nem halt meg, hanem hátat fordított a családjának és Amerikában éli világát. Kegyetlenség lenne, ha bárkitől ezt hallaná. Mi mindent elkövetünk, hogy soha ne tudja meg, de nehéz dolgunk van, hiszen azóta folyamatosan csörög a telefon és a rajongók vele akarnak beszélni. Isten ne adja, hogy egyszer ő vegye fel a készüléket. Ezúton kérek mindenkit, aki szerette az öcsénket, hogy ne keressék édesanyánkat ezzel kapcsolatban - mondta Zámbó Marietta.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
Zámbó Jimmy, énekes, tragédia, öngyilkosság, halál, gyász, rajongóa rovat további hírei
Nánási Micinek öccse születik
Szulák Andrea a szülőszobán bocsátott meg az apjának
ByeAlex a 10. - Ezt nem kell magyarázni
Eltűnt a Komár árvájának pénzt gyűjtő férfi
Nótár Mary 12 évesen már eltartotta magát
Jakupcsek Major Tamásnak köszönhette a boldogságot
Súlyos lelki sebeket cipel az RTL sztárja