2013. május 18. szombat | 20. HÉT | 138. NAP | 22:21 | ALEXANDRA, SZANDRA

Már az első nap mindenkivel szexelt a szépség

2012. június 20. | 02:27
Blake Lively új filmjének, a Savages-nek már az első forgatási napján lezavarta a film összes szexjelenetét.

A színésznő Opheliát alakítja Oliver Stone új thrillerében, egy hippi nőt, aki egyszerre több férfival is nyitott kapcsolatban él.

Lively elég hamar megismerkedett férfi kollégáival - Stone egyből vetkőzést rendelt el neki, Taylor Kitschnek és Aaron Johnsonnak, mivel a felvételeket a szerelmi jelenetekkel kezdte.

"Az első három nap forgattuk az összes szex-jelenetet. Mondjuk ez valahol jó is volt, hiszen ha ezek során nem kerültök egy hullámhosszra a kollégákkal, akkor soha. Nevezhetjük egy szuper intenzív bizalomépítő tréningnek is" - mesélte a csinibaba az Entertainment Tonight showműsorban.

"Én úgy voltam vele, hogy csináljuk gyorsan és lépjünk túl rajta. Tudod, csak vársz a vezényszóra, aztán meztelen vagy, teszed a dolgod, majd vársz megint, míg megtalálják a megfelelő kameraszöget, aztán folytatod" - tette hozzá Kitsch.


Szerző: wa   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
Blake Lively, színész, film, Hollywood, szex, Oliver Stone, rendező


a rovat további hírei
Jakupcsek Major Tamásnak köszönhette a boldogságot Súlyos lelki sebeket cipel az RTL sztárja Nyugi, Csobot Adél még nem várandós Homonnay Zsoltot kidobták Ismét Détárék házasságáról kering a rosszízű pletyka Cseke Katinka arab szerelmével nyaralt Elkapták a sztárt - 23 millió az óvadék
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.
Fotó: babes
Megnyílt a punci-kilátó - Fotók 18+
Emily kedvenc kikapcsolódása a kirándulás - de szigorúan csak a szex után.