Megvannak a TV2 tehetségkutatójának megmondó emberei
Az ősszel induló The Voice című tehetségkutató főszereplői az énekeseken kívül minden bizonnyal a Mesterek lesznek, akik nemcsak véleményt alkotnak, de a kiválasztás során saját csapatokat állítanak majd fel az előadókból, akiket mindvégig ők készítenek fel a megmérettetésekre, ráadásul együtt és saját versenyzőikkel is színpadra lépnek majd.
Malek Andrea többszörös Artisjus-díjas és eMeRTon-díjas színész-énekesnő lesz az egyetlen női zsűritag a műsorban, aki jelenleg Bécsben él és dolgozik.
- Ez egy nagyon megtisztelő felkérés volt a TV2 részéről. Korábban sokszor gondolkodtam azon, mi lenne, ha egyszer én is ítészi feladatok elé néznék, azonban mindig a versenyzőknek drukkoltam, és kritikus voltam a zsűrivel szemben. Biztos vagyok benne, hogy sok tréfát, ugyanakkor sok komoly pillanatot fog szülni, hogy egyedüli nőként leszek majd a bírák között. Nem tudom magamról elképzelni, hogy túlságosan kemény kritikus leszek majd, hiszen alapvetően a versenyzők oldalán állok - mesélte az Aktívban az énekesnő, aki mellett az egyik legnépszerűbb magyar pop-rock énekes, a Magna Cum Laude frontembere, Mező Misi, valamint a sokak számára példakép Megasztár-győztes Molnár Ferenc Caramel is szerepet vállal a műsorban.
Egy igazi legendával, az elképesztően gazdag zenei múlttal rendelkező Somló Tamással egészül ki a szuperprodukció Mestereinek köre - írja az Új Ász.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
TV2, The Voice, tehetségkutató, Malek Andrea, Molnár Ferenc Caramel, Mező Misi, Somló Tamása rovat további hírei
Nótár Mary 12 évesen már eltartotta magát
Jakupcsek Major Tamásnak köszönhette a boldogságot
Súlyos lelki sebeket cipel az RTL sztárja
Nyugi, Csobot Adél még nem várandós
Homonnay Zsoltot kidobták
Ismét Détárék házasságáról kering a rosszízű pletyka
Cseke Katinka arab szerelmével nyaralt