2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 10:18 | GYÁRFÁS, SZORINA

Nem követte el Győzike a 22 milliós adócsalást?

2012. május 22. | 09:06
Tegnap mindössze 10 percig ült a vádlottak padján Gáspár Győző társaival abban a perben, melyben 22 milliós csalással vádolják őket. Eszerint a házaspár egy vállalkozáson keresztül vette fel honoráriumát az RTL Klub Győzike-show című műsoráért, és később nem tüntették fel adóbevallásukban a jövedelmet. A harmadik tárgyalási nap meglepő fordulatot hozott.

A házaspár védője új független szakértői véleményt nyújtott be, ami egy az egyben ellentmond a korábbiaknak. Írója a korábbi felvetéseket több szempontból is szakszerűtlennek nevezte és felhívta a figyelmet, hogy az nem felel meg az általános szakértői eljárásnak. Hogy hová lett végül a 40 millió forintos honorárium? Arra magyarázatképpen a következők álltak az új iratban: a korábbi vélemény nem vette figyelembe, hogy a most szintén vádlottak padján ülő egykori "impresszáriónak" milyen költségei merültek fel a Győzike-show kérdéses évadjának felvételeikor, és ezeket a nyomozóhatóság sem tárta fel. A férfi gondoskodott a család imázsépítéséről, a folyamatos szállításukról, illetve az ellátásukról.

Említésre került továbbá egy úgynevezett relaxációs költség, ami azért volt indokolt, mert a szereplők és a résztvevők gyakorta éjt nappallá téve forgattak és rájuk fért a felüdülés, jelentsen ez bármit is. Így tehát a védelem álláspontja szerint Gáspárék azért nem kaptak egy fillért sem a nagy sikerű valóságshow-ért, mert a pénz időközben visszaforgott a produkcióba. A szakértői vélemény ismertetését követően Gáspárék ügyvédje kapott szót, aki kérte a két vélemény írójának ütköztetését. Érvelését követően a vád képviselője nem kért szót.

- Valakinek nagyon szúrhattam a szemét három évvel ezelőtt, amikor ezt az ügyet elindították. Nem tudom, mit akarnak ezzel elérni, de én már az elejétől fogva hangsúlyoztam, hogy nem követtünk el semmit. Ez rövidesen ki is fog derülni, és ha mindennek vége, remélem visszatérhetek a csatornához is - mondta az Új Ásznak a showman, akinek ügyvédje szintén bizakodó.

- Célunk volt, hogy a mai tárgyalás ilyen rövid legyen. Már korábban kifejtettük, hogy nincs olyan esemény, ami megalapozná a vádiratot, és ezt támasztja alá az a szakértői vélemény, amit most benyújtottunk. Szerencsére az adócsalás megállapítása nem gondolatokon és feltételezéseken múlik, hanem tényeken. Álláspontunk szerint az előző szakértőknek felül kell bírálniuk korábbi állításaikat és számításaikat, amelyek ki merem jelenteni, tévesek - nyilatkozta a napilapnak dr. Czudar Sándor ügyvéd.


Forrás: STOP/Új Ász   |   STOP

címkék
RTL, Győzike-show, reality, Gáspár Győző, Győzike, gázsi, bíróság, adócsalás, ügyvéd, showman


a rovat további hírei
Hujber Feri nem akart az állatok szintjére süllyedni Gyalogost gázolt az énekes Saját maga áldozata lesz Danny Blue? Rendőröknek adott autógrammot, így megúszta A nap minden percében megfigyelik Hiába minden, képtelen letenni Zavarba jött a cicis lányok között
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
236.74

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: playboy
Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys
A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.