Némedi Mari összezuhant
Némedi Marinak barátai jelentik az életet, de ahogy ő mondta: még ma is szédeleg. A színésznő úgy érzi, édesanyjától most búcsúzott csak el igazán. A színésznő könnyekig hatódott, amikor egy temetésre hívták énekelni és verset mondani.
Különös felkérésnek tett eleget Némedi Mari, amikor arra kérte egy barátja, hogy legkedvesebb színésznője énekével és versével búcsúztassa el imádott nagymamáját.
- A kérés után összezuhantam, hiszen drága és egyetlen szerettem, az anyukám volt rögtön előttem. Amikor ő elment, olyan űrt hagyott maga után, hogy csak szédelegtem és szédelgek ma is. Pár nap kellett, amíg magamhoz tértem, és azt mondtam, megcsinálom - kezdte Némedi Mari, aki a búcsúztató alatt is érezte édesanyja jelenlétét.
- Ott álltam a kétségbeesett, fájdalommal teli emberek előtt és láttam, hogy tőlem várják a "csodát", hogy nekem kell őket megnyugtatni, felemelni, akár érzéseimmel megsiratni, szavaimmal megölelni. Csak álltam és néztük egymást: leírhatatlan érzés volt. Éreztem, hogy ott van anyukám is, aki - mint mindig - csodálattal és szeretettel néz rám, és már nem csak azt mondja, hogy "az az áldott jó szinkron", hanem azt is, hogy "milyen csodálatosan mély érzésű színész és ember a lányom, az én kis Marikám" - mesélte meghatottan a színésznő, aki maga is végigsírta a szertartást.
Mari azt mondja: édesanyja akkor is vele van, ha másokat kell megnyugtatnia, neki pedig az életet jelentő barátai adnak most erőt és szeretetet. Reméli, hogy mindig együtt is maradnak.
Szerző: Borsos Zsuzsi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Némedi Mari, színésza rovat további hírei
Szandiból kitörtek a könnyek - nem megrendezett jelenet volt
Udvaros Dorottya kirúgásra számított, de maradhat
Sikerült kirúgatnia
Kasza Tibit nem frusztrálja a dolog
Magára maradt a dúsgazdag fojtogató?
Stahlt ismét pszichiátrián kezelik
"Az a köcsög nem akart elengedni!"