Nyolc éven át utálta magát a kőkemény Puzsér
Tizenkét éve eltörött valami Puzsér Róbertben. Életében ezután hosszú éveken keresztül váltogatták egymást a mániás depressziós szakaszok, ahonnan nehezen találta csak meg a kiutat, de végül meggyógyította saját magát.
A Csillag Születik ítésze tabuk nélkül beszél lelki gyötrelmeiről, amelyek közel egy évtizeden keresztül kísérték az életét. Puzsér Róbertnek azonban sikerült nyolcévi kemény munkával gyógymódot találnia válságára.
- Annak az ismerete, hogy egyedül a hit teremt valóságot, nagyon súlyos krízist okozott nekem. Az egész komplett valóság, beleértve az Istent, a belé vetett hitem által létezik - kezdte az Új Ásznak Puzsér Róbert.
- Az ember a hitével Istent teremthet, mely megváltja őt, ugyanakkor képesek lehetünk arra is, hogy a hitetlenségünkkel megöljük az élő Istent és a semmi szakadékába vessük magunkat. Ezt a felismerést több mint tizenkét évvel ezelőtt túl nagy felelősségnek, túl nagy nyomásnak éreztem. Borzasztóan nehéz volt együtt élni ezzel a gondolattal - mesélte a napilapnak a kritikus, aki 2008-ban megírt Forrás című könyvével rántotta ki magát a válságból.
- Egy olyan istenkép tárult fel ekkor előttem, amely már nem egy hatalmas, jóságos, kaporszakállas istenség, aki akkor is van, ha nem hiszünk benne. Ez egy olyan egzisztenciális státusz, amely a létezés törvényéből fakad. Ennek a fő alapvetése pedig az, hogy a hit által létezik a világ - mondta Puzsér, akinek könyvbeli gondolatai azt a szellemi közeget teremtették meg számára, amelyben ismét normálisan tudott működni.
- Ezek a szentenciák, amelyeket a Forrás című könyvem tartalmaz, ha úgy tetszik, öngyógyító gondolatok. Ezzel a kötettel rántottam ki magamat a válságból. A betegség és az egészség gondolata azért is fontos, mert például a rák is szellemi alapú betegség, ezért sem tud túl sokat kezdeni vele az orvostudomány, csakis szikével tud viszonyulni hozzá. A rákos sejt elveszíti a hitét az emberben, mert elszakad arról a szellemi síkról, amely szinten az ember létezik. Onnantól kezdve csak a saját anyagiságában hisz, bezáródik ebbe a mentális közegbe és mivel káoszt érzékel maga körül, igyekszik helyreállítani a rend állapotát, mindezt pedig úgy teszi, hogy saját mintájára programozza át a környező sejteket. A rák egy félelemalapú logikába van bezárva. Az egészséges sejt viszont egy szeretetalapú logikában működik - zárta gondolatait a tehetségkutató zsűritagja, akinek szemléletváltásával sikerült lezárnia válságoktól terhes korszakát.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
RTL, Csillag Születik, tehetségkutató, Puzsér Róbert, kritikusa rovat további hírei
Ezek után is lehet még savazni ByeAlexet?
Mégis válnak Rékasiék
Dundika: a hír igaz
Halálosan megfenyegették az énekest
Sikoltozó nő hívta ki a rendőrséget a színésznőhöz
Ikerfiúk markolászták az ikerlányok melleit - Fotók
Varga Miklós boldogabb a kamera másik oldalán