2013. május 20. hétfő | 21. HÉT | 140. NAP | 09:08 | BERNÁT, FELÍCIA

Szakos Andi visszafizetné a diákhitelt a nyereményből

2012. május 25. | 11:17
Ma este két gigászi hang méri össze erejét a Megasztár Fináléjában. Két tehetség, akik gondolatban már eljátszottak azzal, mire is költenék a mesés nyereményt. Természetesen Radics Gigi és Szakos Andi is örömmel utazna el a nyereményútra, de a lakás számukra a legfontosabb, amibe győzelem esetén egy évre beköltözhetnek.

- A Finálé győzelmével megszerezhető havi egymillió forint ép ésszel alig felfogható segítséget jelentene elsősorban a családomnak - mondta Szakos Andi az Új Ásznak.

- Az egyetlen nagyobb tétel, amit önmagamra fordítanék, az a diákhitelem visszafizetése lenne. A többi pénzből egyenesbe jöhetnénk és talán valamiféle vállalkozást is beindíthatnánk. Mégis, ami a szívemnek igazán kedves lenne, az a lakás, amiben egy évig nyugalmat lelhetnénk a kedvesemmel - nyilatkozta a Finálé előtti nagy hajrában a tiszavasvári lány.

Vetélytársa, a 15 éves Gigi a napilap megkeresésére édesapjára sandított.

- Igen, én is elgondolkodtam már azon, hogy mit is kezdenék a nyereménnyel. Arra jutottam, hogy a havi egymillió forintnak a karrierem további építésében lenne a legjobb helye. Hatalmas segítség ez az összeg annak, aki lemezeket szeretne készíteni és jó szerzők jó dalait énekelni. A sikerhez vezető út befektetéssel van kikövezve, és itt nemcsak az energiára gondolok - fogalmazott Gigi, aki szintén a lakást tartja az egyik legnagyobb segítségnek.

- Akárcsak Andi, én is eléggé messze élek a fővárostól. A ránk váró pörgésben pedig elengedhetetlen egy otthon, ahonnan el tudunk indulni a koncertekre. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy oda haza is térhetünk - fűzte hozzá a TV2 hatodik Megasztárjának finalistája.


Forrás: STOP/Új Ász   |   STOP

címkék
TV2, Megasztár, Radics Gigi, Szakos Andrea, énekes


a rovat további hírei
Ezt kevesen gondolnák a szexi modellről, pedig igaz Hajós András: nem elég tehetségesek a gyerekeim Pucéran eteti a tigriseket - Fotó A bájos kislány helyett egy szexi dög néz vissza ránk "Egyszerűen beindulok egy érett nő láttán" Kiderült, hogy ByeAlex miért ilyen Szandiék házasságának van egy gyenge pontja
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.