2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 15:37 | DEZSŐ, DÉZI

Szinetár Dóra nem akarja színpadon látni

2012. július 09. | 22:40
Több mint húsz éve jelent meg első lemeze "Dóra" címmel. Szinetár Dóra közben elvégezte a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc-színpaditánc tagozatát, tagja lett a szolnoki Szigligeti Színháznak, később pedig a Budapesti Operettszínháznak, ahonnan nemrég távozott. Férje Bereczki Zoltán. Két gyermeke van, Lőcsei Márton és Bereczki Zora Veronika. Annak idején fiatalon ment férjhez és fiatalon lett elvált asszony.

- Nagyon gyerek voltam akkor, és amikor már a nagy érzések elmúltak, ott maradt a huszonéves énem, ami nem tudott mit kezdeni egy negyvenes, felnőtt férfi életével. Amikor az első férjemtől elváltam, apukám elmondta az ellenvéleményét, aztán megkérdezte, miben segíthet. A legnagyobb dolog, amit kaptam a szüleimtől, hogy előttük mindig felvállalhattam magam, mindent el merek mondani nekik. A nemegyetértésüket, a kritikájukat is úgy tudják megfogalmazni, hogy az sosem elvárás, mindig vélemény tud maradni. Amióta gyerekeim vannak, ezt még többre becsülöm bennük - meséli Szinetár Dóra, aki nagyon fiatalon vállalta fiát és érett fejjel kislányát.

- Nagy mázlim volt, mert amikor Marci született, túl fiatal voltam, hogy bármin aggódjak. Amire meg Zorka megszületett, már annyira tapasztalt, hogy attól volt minden kézenfekvő. Az anyaság amúgy az, aminek minden percét élveztem és sosem volt bennem semmi félsz, azt hiszem, igazi anya típus vagyok - mondta.

Dóra fia tizenhat éves. Felmerül a kérdés, vajon folytatódik vele a színész dinasztia?

- Amit lehetett, én becsülettel megtettem ellene, mert nem gondolom, hogy 2012-ben Magyarországon egy férfiember számára ez a pálya jó választás lenne, túlzottan kiszolgáltatott. De azt látom, hogy nem is fenyeget ez a veszély, ő egy csendesebb fazon. Zorka sokkal inkább szereti mutogatni magát, és már most látszik, hogy hozzá nagyobb energiák kellenek majd, ha egyszer erről le akarom beszélni - tette hozzá a színésznő.


Forrás: STOP/Vasárnap Reggel   |   STOP

címkék
Szinetár Dóra, színész, karrier, család, gyermek


a rovat további hírei
Biztosan megható lesz - Saját magát alakítja a beteg színész Pénteken temetik Király Tamást Szebeni István: Csak most indult volna be az életem Angelina Jolie kiheverte a mellműtétjét Pálffy István már felnőtt a feleségéhez? Gór Nagy Mária sírógörcsöt kapott "Döbbenetesen jól mozgok - és nem csak a konyhában!"
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.42

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.