Tejfölös újkrumpli-krémleves szalonnapörccel
Hozzávalók 4 főre: 60 dkg újkrumpli, egy nagyobb sárgarépa, egy kisebb petrezselyemgyökér, 2 evőkanál olaj, 3 dkg vaj, egy ág zellerzöld, 1,2 liter szűrt húsleves vagy alaplé (lehet leveskockából is), só, egy mokkáskanál őrölt fekete bors, egy mokkáskanál majoránna, egy kis pohár (150 gramm) tejföl, egy púpozott kiskanál finomliszt, 6 vékony szelet füstölt szalonna (sliced bacon)
Az újkrumplit, miután héját egy szivaccsal ledörzsöltük, kis kockákra vágjuk, ahogyan a meghámozott répát és gyökeret - minél kisebbre vágjuk, annál hamarabb megfő.
Az olajat a vajjal együtt egy fazékban kissé megforrósítjuk, a fölaprított zöldséget belerakjuk, és kevergetve 3-4 perc alatt átforgatjuk, de vigyázzunk, megpirulnia egy kicsit sem szabad. Az apróra vágott zellerzölddel fűszerezzük, a levest ráöntjük, nagy lángon fölforraljuk. Kis lángra állítjuk, megsózzuk, megborsozzuk, a majoránnával fűszerezzük. Kis részt hagyva lefödjük, 20-25 perc alatt puhára főzzük.
A tejfölt a liszttel és egy kevés hideg vízzel simára keverjük. Egy keveset a forró leves levéből hozzámerünk, elkeverjük, így öntjük a többi leveshez. Pár percig forraljuk, ezalatt a leve kissé besűrűsödik. A tűzről lehúzzuk, merülőmixerrel pürésítjük.
A szalonnát egy centis kis négyzetekre vágjuk, és közvetlen tálaláskor egy serpenyőben pirosasra, ropogósra sütjük. Tálaláskor zsírjával együtt a leves tetejére kanalazzuk.
Megjegyzés:
A kora nyár legfinomabb étele a zsenge újkrumpli, amit lehet párolni, tepsiben sütni, vajban, olajban vagy a kettő keverékében.
Az újkrumpli elsősorban köret, de önmagában is remek étel. Húsok mellé készíthetünk belőle mindenféle változatot, a legtöbb zöldséggel is jól társítható. Például szezámmagot pörkölhetünk szárazon, és mozsárban összetörve, tetszés szerint keverhetünk hozzá fűszereket, paprikát, borsot, köményt. Olívaolajjal lazítva a megsült krumplit ebbe a mártásba forgathatjuk bele. Ugyanezt fokhagymás vajjal is megtehetjük.
Az újkrumpli zöldfűszerekkel is jó: nálunk petrezselyemmel, Olaszországban rozmaringgal, Svédországban kaporral, Görögországban mentával, de keletiesen, curryvel is nagyon finom. A franciás, kecskesajtos rakott újkrumpli is rendkívüli ízekkel ajándékoz meg.
A párolódó vagy sülő krumplit nem szabad keverni, csak óvatosan rázogatni a serpenyőben vagy a tepsiben, nehogy a krumpliszemek összetörjenek.
Forrás: STOP/Príma Konyha |
STOP

címkék
újkrumpli, levesa rovat további hírei
Nem mindegy, mikor veszi be a gyógyszereit
Mit tehet, ha ülőmunkát végez?
Nem baj, ha sokat eszünk, az sem, ha nem mozgunk
Szabályos gyilkos, de szerethető
Óvatos átállással sikerülhet
Madonnának egy túlzás nem elég - kettőbe esett
A mentával hatásosan kezelheti magát