2013. május 23. csütörtök | 21. HÉT | 143. NAP | 03:50 | DEZSŐ, DÉZI

A legfényesebb és legnagyobb holdtölte volt

2012. május 06. | 11:01
A szuperhold nevű jelenséget figyelhettük meg szombaton éjszaka az égbolton. Ez akkor következik be, amikor égi kísérőnk perigeumba, azaz pályáján legközelebb kerül bolygónkhoz.

A Hold mindössze 356 995 kilométerre halad el a Föld mellett, holott az átlagos távolság 384 402 kilométer. A legutóbbi szuperhold 2011 márciusában volt - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.

Ráadásul nemcsak a legkisebb távolság esik egybe a holdtöltével, hanem az idén ez a legrövidebb perigeum. Mivel a Hold pályája nem tökéletesen kör alakú, a perigeum távolságában 3 százalékos ingadozás figyelhető meg. Ennek köszönhetően a Hold fényessége a szokásosnál 16 százalékkal lesz nagyobb. November 28-án viszont, amikor a holdtölte az apogeummal esik egybe, vagyis égi kísérőnk pályáján a lehető legnagyobb távolságra kerül a Földtől, a Holdat szokatlanul kicsinek és homályosnak látjuk majd.

A tudósok szerint a szuperhold ellenére sem kell tartani rendkívüli eseményektől. A Hold és a Föld közötti távolság kis változásai nem elegendők ahhoz, hogy földrengést, vagy extrém árapály jelenséget váltsanak ki. "Legfeljebb a szokásosnál alacsonyabb apályt és magasabb dagályt észlelhetünk. A perigeumban a Hold most 42 százalékkal nagyobb árapályerőt fejt ki, mint két héttel később, amikor apogeumba kerül" - ismertette Joe Rao meteorológus, a Space.com szakírója.


Forrás: STOP/napidoktor.hu   |   STOP



további fotók és videók
Mókás: magyarul énekli ByeAlex dalát az izraeli srác Vak komondorral cinkelték Vargát és Simicskót Döbbenet: összedőlt a kastély Kis kutya, nagy kutya, nem ugat hiába - Fotók Mutyifilter - Röpködtek a húszezresek a Fidesz-központnál - Fotók Orbánnak csak emlegetni kellett, a németek már a spájzban vannak - Fotók Détár f-ozik, Nyuszómuszó sza-ozik
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.