2013. május 25. szombat | 21. HÉT | 145. NAP | 18:02 | ORBÁN, GERGELY

Csepegnek az osztalékok

2012. április 30. | 07:31
Májusban és júniusban fizetik ki az osztalékokat azok a tőzsdei vállalatok, amelyek az idén is döntöttek osztalékfizetésről az április végéig lezajlott éves közgyűléseken.

A legnagyobb vállalatok mindegyike fizet osztalékot az idén. Így a Magyar Telekom részvényesei 50 forintos, az OTP tulajdonosok 100 forintos osztalékban részesülnek, és négy év után az idén ismét fizet osztalékot a Mol is, az osztalékalapból várhatóan 460 forint jut egy részvényre. A hagyományosan osztalékfizető gyógyszergyártók közül a Richter közgyűlése 660 forintos, az Egisé 120 forintos osztalékról határozott.

Szintén stabil osztalékfizetőnek számít a tőzsdén lévő két áramszolgáltató cég, közülük az Elmű részvényesei 1.700 forintot, az Émászé 1.400 forintot kapnak részvényenként. A kisebb cégek közül az Állami Nyomda, a Graphisoft Park, a Kulcs-Soft és a BÉT-re 2011 decemberében bevezetett Optisoft közgyűlése szavazott meg osztalékot az idén.

A Finext részvényesei a 2011. évi eredmény után járó osztalékot már tavaly megkapták előlegként, az idén májusban pedig már a 2012. évi eredményből fizet számukra osztalékelőleget a cég, részvényenként 570 forintot.

A legmagasabb osztalékot az idén is a TC Befektetési Nyrt. adja, a társaság összes részvénye azonban mindössze három magánszemély tulajdonában van.

A Zwack általában szintén magas osztalékot szokott fizetni, ám a társaság a naptári évtől eltérő üzleti éve miatt később tartja a közgyűlését.

Az alábbiakban közöljük az egy részvényre jutó osztalékokat - zárójelben az előző évit - és a kifizetések kezdőnapját.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
BÉT, tőzsde, BUX, Mol, OTP, osztalék


a rovat további hírei
Megújul a digitális írástudás nemzetközi tanúsítványa A trafiknyerteseket máris határidő szorítja Orbán csapata a pezsgőt hűti? Megfojtottak egy országot, ne ünnepeljék A második negyedévben 3752 ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok Londoni elemzők csekély visszaesés helyett csekély növekedést jósolnak Rogán az EU-ra mutogat - közzétették a reklámadó-javaslatot Korlátozza a méhgyilkos irtószerek használatát az EU
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
231.83

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: novoporn
A legtutibb MILF, akit valaha láttál - Fotók 18+
Sunny Leone könnyen lehet, hogy elvinné a pálmát egy MILF-versenyen.
Fotó: babes
Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...