2013. június 19. szerda | 25. HÉT | 170. NAP | 12:36 | GYÁRFÁS, SZORINA

Száz korábbi álláskereső dolgozik az új debreceni Tescóban

2012. május 10. | 19:46
Száz korábbi tartós álláskereső kapott munkát az új debreceni Tesco áruházban - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a több mint 4 milliárd forintos beruházással elkészült áruház avatásán.

Czomba Sándor szerint az "újra dolgozni program" szép példája a munkaügyi szervezet és a Tesco együttműködésének, amely keretében az áruház a beruházással teremtett 200 munkahelyből 100-at korábban tartósan munkanélkülivel töltött be.

Megemlítette, hogy a cég a 100 helyre 300 főből válogatta ki a munkatársakat, de összesen ezren jelentkeztek, ami jelzi: sokan szeretnének becsülettel dolgozni.

Czomba Sándor szólt arról is, hogy a Tesco 50 embernek tréninget is szervezett, felismerve azt, hogy aki régen dolgozott, nem állítható egyik napról a másikra munkába.

A Tesco az ország legnagyobb magán foglalkoztatója: Magyarországon 22 ezer embert foglalkoztat a cég, s évente több mint ezer tanulót képez - ismertette a foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szerint helyes kormányzati hozzáállással és kereskedelmi politikával, a magyar érdekek figyelembe vételével, kölcsönös érdekeltségi alapon kell jó együttműködésre törekedni a multinacionális cégekkel.

Kósa Lajos szerint "semmifajta háború nem folyik a multik ellen Magyarországon. A hatóságok - a munkavédelem, a fogyasztóvédelem - végzik a dolgukat, de mindenkinek az az érdeke, hogy a vevő elégedett legyen - tette hozzá.

Kósa Lajos üdvözölte, hogy a Tesco Debrecen déli részén, a repülőtér mellett építette fel új áruházát, megtörve azt az egyoldalúságot, hogy a hipermarketek eddig főként a város észak-nyugati térségébe tömörültek.

Ugyanakkor Debrecen keleti részének kereskedelmi ellátásában még van fehér volt, ezért a jövőben ott szeretnének fejleszteni - mondta a polgármester a debreceni repülőtéri Tesco áruház avatásán.

Az 5 ezer négyzetméter alapterületű áruházat, amely hasonló területű kis üzleteket, szolgáltatókat, büféket is magába foglal, a vásárlók péntek reggeltől vehetik igénybe.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
hipermarketek


a rovat további hírei
Megjelent az e-útdíj törvény végrehajtási rendelete Erőműveket szüneteltetne az E.ON: a "piaci körülményekre" hivatkozik Rogán kérése: már az őszi fűtési szezontól csökkenjenek a díjak! Ahol a magyarok a gonosz külföldi cégtulajdonosok Ősszel jön a színezett benzin KSH: Infláció felett emelkedtek a bérek Tovább gyengült a forint
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
236.74

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: playboy
Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.
Fotó: Twistys
A széles csípő nem akadály - Fotók 18+
A szomszéd nője akkor is vonzó, ha nem egy katalógusból lép elő.