2013. május 19. vasárnap | 20. HÉT | 139. NAP | 15:44 | MILÁN, IVÓ

Tízezrek esnek el a mindennapi étkezés lehetőségétől!

2012. június 20. | 22:08
Egyre több család kerül a szakadék szélére, nem tudja fizetni a hitelét, nincs munkája, gyermekének nem tudja biztosítani a napi legalább egyszeri meleg ételt. Mi lesz ezzel a generációval, ha már a most felnövő fiatalok fele is külföldre készül? - teszi fel a kérdést közleményében Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő, a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke, az MSZP elnökhelyettese.

"Az általunk bevezetett és felfuttatott nyári gyermekétkeztetési program sikeres volt, mert a hátrányos helyzetű, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek nyári étkeztetését egyre jobb feltételekkel biztosította" -írja Simon Gábor. - "A program keretösszege fokozatosan nőtt: 2002-ben 200 millió forintból 30 ezer gyermeknek biztosítottunk meleg ételt, 2009-ben e célra már 2,4 milliárd forintot különítettünk el. Ez már 120 ezer gyermek 54 munkanapon át történő étkeztetésére volt elegendő.

A kormányváltás óta a támogatási összeg nem változott, a rászorulók viszont egyre többen vannak. Egyre több család kerül a szakadék szélére, nem tudja fizetni a hitelét, nincs munkája, gyermekének nem tudja biztosítani a napi legalább egyszeri meleg ételt. Mi lesz ezzel a generációval, ha már a most felnövő fiatalok fele is külföldre készül?

Az idén csak azok az önkormányzatok pályázhattak rászoruló gyermekek nyári étkeztetésének támogatására, amelyek biztosítani tudják a melegétkeztetést, és azt, hogy 30 százalékban magyar kistermelőktől veszik az élelmiszereket. Az önkormányzatok több mint 110 ezer gyermek napi egyszeri étkezését biztosítják ebből a támogatásból. A legszegényebb településeknek azonban nincs melegkonyhájuk, illetve nem tudnak egyik évről a másikra átállni a saját termelésű élelmiszerek felvásárlására. Mi lesz azokkal, akik ilyen településeken élnek? Több tízezer rászoruló fog tartósan elesni a mindennapi étkezés lehetőségétől!

A problémát ugyanis nemcsak az jelenti, hogy nyáron hogyan tudnak melegételhez jutni a gyermekek, hanem hogy mi lesz velük az év többi napján.

Mint a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke, határozati javaslatban rögzítettem, hogy halaszthatatlan intézkedésekre van szükség a betegség és az alultápláltság felszámolására, valamint a társadalom valamennyi csoportjának, különösen a szülőknek a tájékoztatására annak érdekében, hogy gyermekeink egészségesen táplálkozzanak.

Tisztelt kormánypárti képviselők!
Nézzenek utána a tényeknek, nézzék meg, hogy a rászorulók étkezésére szánt állami támogatás hogyan változott az utóbbi években! Aztán nézzenek magukba:
biztos, hogy a pártpolitikai küzdelmet a gyermekeink rovására is megéri folytatni?

Reméljük, a válasz után a parlamenthez benyújtott jövő évi költségvetés már megnyugtató számokat fog tartalmazni. Felelősségteljes gondolkodásra és gondoskodásra szólítjuk fel önöket! Vegyék mielőbb tárgysorozatba a szocialista javaslatot és támogassák azt!" - írta Simon Gábor.


  |   STOP

címkék
Orbán-kormány, gyermekétkeztetés


a rovat további hírei
Az OTP van a középpontban Ez lehet Hévíz második legnagyobb durranása Súlyos milliárdokat bukott az FHB-csoport Ez még nem az a kánaán, amiről Orbán beszél Május 21. éjfél a határidő, utána bírságolnak Varga-csomag: az Országgyűlés elé kerül a büdzsé módosítása Ezzel a fideszes mentalitással nem számíthatnak bizalomra
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: photodromm
Hiába próbálnád, úgysem tudnád kielégíteni - Fotók 18+
nem vagy elég tökös egy ilyen csajhoz...
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.