2017.10.18. szerda
névnap: Lukács
Konok Péter

Szívesen embercsempésznék egy kis emberséget ebbe az országba

2017. augusztus 10. 09:46

- Stoppp!!!! - üvölt a magyar határőr (rendőr már, tudom, de megfeneklettem a múltban) a román határ inneni oldalán. Mert csak úgy elhajtottam volna mellette, mintha csak ott se lenne, én lenni európai, határ lenni nekem csak randa meszes vonal micsoda útjaink krokodilbőrén, én gondolni magam huszonegyedik századba, én lenni baromi naiv.

Fékezek, gumik csikorognak - már előre levettem a napszemüvegemet, számos kalandból tudom: határőrrel ne cicózzunk. Soha.

- Nyissa ki a csomagtartót! - rivall rám a határszerv, én meg kinyitom. Egyetlen pillantást vet Flóra rollerjére, elkoszolódott ruháinkra, meg a hínárra, amit a Gyilkos-tóból szedtem, hátha megmarad az akváriumban (zacskóban maroknyi zöld: köztünk szólva elég gyanúsan fest azért).

Nem érdeklik ilyesmik. Az érdekli, nem fekszik-e magzatpózba görnyedve a csomagtartóban valaki, aki menekül. Pont Magyarországra, pont Magyarországon át. Valaki, aki az életét menti; valaki, aki elveszi a kultúránkat; valaki, aki ránk törő ellen; Soros nemzetellenes ügynöke, a kultúrák háboristája, egy gyerek, egy nő, vagy egy férfi.

A geopolitika dehumanizált emberi hordaléka: a "migráns".

Nem fekszik. Nincs, nem rajtam múlik. Én szívesen embercsempésznék egy kis emberséget ebbe az országba, de a szervek éberek.

Csak a hínár, a roller, a szennyes ruhák. Semmi egyéb.

- Köszönöm, üdvözlöm itthon! - köszön és üdvözöl a szerv. Valahogy nem lesz tőle jobb kedvem. Ahogy megkönnyebbülve továbbhajtok, még látom a szerv arcát: egészen emberi. Két szem, orr, száj, homlok, haj. Pont, mint egy menekülté. Pont, mint az enyém.

Állítólag hazaértem; gázt adok, de azért betartom az aktuális sebességkorlátozást.
Szerző: Konok Péter

További Konok Péter hírek